Előzzük meg együtt a vízi tragédiákat!

Szomorúan indult a nyár Somogyban - hárman merültek víz alá, egyikük sem jött fel többé.Egy hét és egy nap leforgása alatt három ember is életét vesztette már idén nyáron Somogy vármegye vizeiben. Víztározó, halastó, és nagy folyó, gyermek, tinédzser és felnőtt nő. Első olvasatra a három eset eltérő, de mégis van legalább egy közös jellemzője a tragédiáknak, mégpedig az, hogy megelőzhetők lettek volna.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai összegyűjtötték a fürdőzés alapvető (jog)szabályait, és az idei évre nézve is megfogalmazták a legfontosabb tanácsokat!

A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályait a 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet tartalmazza. A folyóvizekben (folyók, állandó és időszakos vízfolyások, holtágak) és állóvizekben (mesterséges és természetes tavak), továbbá vízi létesítmények (csatornák) vizében (a továbbiakban együtt: szabad vizek) fürödni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve külön jogszabály szerint kijelölt fürdőhelynek minősülnek.

Fürdésnek minősül az olyan úszóeszköz (játékcsónak, vízibicikli, banánhajó, felfújható eszközök stb.) vízen történő használata is, amely a vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

törvény szerint nem tekinthető csónaknak vagy vízi sporteszköznek, továbbá amelynek nem kell rendelkeznie a hajózási hatóság által kiadott hajóokmánnyal vagy a vízi sporteszközökre előírt típusjóváhagyással.

Tilos fürdeni:

  1. hajóútban;
  2. hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében;
  3. vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében;
  4. kikötők, úszóműves kikötőhelyek, úszóműállások, hajóhidak, veszteglőhelyek, vízisportpályák, vízi repülőterek és hajókiemelő berendezések területén és 100 méteres körzetében;
  5. egészségre ártalmas vizekben;
  6. a kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben;
  7. vízi jármű kísérete nélkül a Balaton Somogy megyéhez tartozó területén, a parttól 1000 méternél, Veszprém és Zala megyéhez tartozó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra, valamint a Tisza-tó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra;
  8. éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig;
  9. ahol azt tiltó tábla jelzi.


A fürdési tilalmat 60x30 cm méretű fehér alapú kék hullámzó vízen fekete felsőtestet ábrázoló és átlósan 3 cm széles piros csíkkal áthúzott táblával kell jelölni. A táblán kék mezőben fehér színű nyíllal és a távolság (méter, kilométer) feltüntetésével kell jelölni a tiltott terület hosszát és irányát. A tiltó táblákat a tiltási határon is el kell helyezni.

Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben. Gyermek és ifjúsági csoportok esetén a csoport vezetőjének a fürdőzők létszámának megfelelő számú, úszni tudó és vízi mentésben jártas felnőtt személyekből figyelő és mentő őrséget kell állítania.

A Balatonon – keleti, középső és nyugati medencékre bontva –, a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő tavon minden év április elsejétől október harmincegyedikéig vihar-előrejelző és viharjelző szolgálat működik.

Az I. fokú viharjelzés (figyelmeztetés az elővigyázatosság betartására) – percenként negyvenötször felvillanó sárga fényjelzés – esetén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra tilos fürödni, kivéve az országos sportági szakszövetség versenynaptárban szereplő, hivatásos, amatőr vagy vegyes versenyrendszerében, kizárólag versenyengedéllyel rendelkező versenyzők részvételével rendezett úszóversenyen (bajnokságon) való részvételt, ha azt a vízirendészeti hatóság engedélyezte, mint vízi rendezvényt.

A II. fokú viharjelzés (figyelmeztetés a fenyegető veszélyre) – percenként kilencvenszer felvillanó sárga fényjelzés – esetén fürödni tilos.

Nagyon fontos, hogy betartsuk a következő aranyszabályokat a fürdés során a Balatonon és többi  szabad vízben is:

  • Először is ismerjék meg azt a helyet ahová nyaralni érkeznek, kérdezzék meg a helyi strand mederjellemzőit, hol milyen mély a víz, vannak-e esetlegesen a mederben hirtelen leszakadások, lyukak (ismert a Balaton déli partján a marás jelensége, amikor a meder hirtelen sokat mélyül, szinte leszakad, és az nem látszik a felszínről), áramlások vagy sodrás. A helyi jellemzők és az úszni tudásuk alapján döntsenek egy-egy fürdőhely számukra való alkalmasságáról.
  • Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, esetleg csak a parti sávban hűsítse magát!
  • Gyengén úszók csak a nagyon sekély vízben fürödjenek! 
  • Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek a használatával még csak most ismerkednek!
  • Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdő eszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással lehet a szervezetre!
  • Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban, és vízijárművekkel, vagy fürdőeszközökkel vízre mennek, mindenképpen használjanak mentőmellényt!
  • A gyermekekre fürdőeszközön, vízibiciklin mindig adjanak mentőmellényt!
  • Szintén nagyon fontos, hogy ha mégis felfújható fürdőeszközzel, vagy vízibiciklivel elsodródunk, azt ne hagyjuk el a mentés megérkezéséig. Ezt könnyebben észlelik a partról vagy a vízről mások, és a mentőegységek is.
  • A szélben vagy egyéb okból elsodródott felfújható eszköz után ne ússzunk, mert az életünket tesszük kockára.
  • Lehetőleg kerüljék az extrém melegben, és a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást, valamint ha lehet ne fogyasszanak túlzott mértékben alkoholt azért, hogy fizikailag is képesek legyenek egy-egy vészhelyzet kezelésére!
  • Távol a parttól kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!
  • Tartsák be a viharjelzések szabályait! Elsőfokú viharjelzésnél (percenként 45 sárga fényjelzés) a parttól 500 méterre lehet csak eltávolodni a fürdés során vagy fürdőeszközt, vízibiciklit használva, a II. fokú viharjelzés esetében viharjelzésnél (percenként 90 sárga fényjelzés) fürdeni tilos!


Nagyon fontos, hogy a viharjelzések és az időjárás változásairól értesüljünk a vízparton, ezekre tökéletes megoldás az okostelefonokra ingyen telepíthető Meteora vagy Tavihar mobil applikáció, amely az időjárás vagy viharjelzés változásait hangjelzéssel is tudatják.


Ha valaki mégis bajba kerül a vízen vagy olyan eseményt lát, amelyből azt feltételezi, hogy más bajba került, azonnal hívja a 112-es segélyhívó telefonszámot, vagy a 1817-es vízi segélyhívót, amely közvetlenül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Vízimentésirányítási Központjához fut be.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

http://ujhazak.com