Első fokon pénzbüntetést kapott a Ligetvédő csoport sátrába belerúgó rendőr

Nem jogerősen pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a rendőrt, aki még 2016 júliusában belerúgott a Városliget átépítése ellen tiltakozó Ligetvédő csoport egyik sátrába, és rúgása vesetájékon ért egy a sátorban alvó gyermeket.Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ügy vádlottja a rendőrség hivatásos állományába tartozik, de a közösség tagja elleni erőszakot szolgálaton kívül követte el. A vád szerint a vádlott 2016. július 17-én a kora hajnali órákban a XIV. kerületben, az Olof Palme sétánynál odalépett a Ligetvédők által felállított sátrak egyikéhez, és a Ligetvédőkre vonatkozó megjegyzés kíséretében kétszer belerúgott a sátorba. Az első rúgása vesetájékon érte a sátorban alvó kislányt, aki azonban nem sérült meg.

    
A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrrel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság idén február 5-én hozott ítéletében a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat és háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész súlyosításért fellebbezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com