Eltakarították a salgótarjáni csokoládégyár romjait

Eltakarították a két évvel ezelőtt leégett salgótarjáni csokoládégyár romjait. A felszámolás alatt álló Lívia Csokoládégyár Kft. telephelyét önkormányzati költségen tisztították meg.

Salgótarján polgármestere Salgótarján polgármestere

Bodnár Benedek, a takarítással megbízott Salgótarjáni Városgazdálkodási Kft.

ügyvezetője az MTI-vel közölte, 1100 köbméternyi bontási hulladékot hordtak el a Kemerovó-lakótelepről, amelynek közepén állt a gyár.

Hozzátette: különválogattak húsz tonna veszélyes hulladékot, elsősorban palát és palatörmelékkel kevert építőanyagokat, ezeket a galgamácsai veszélyeshulladék-ártalmatlanítóba szállították.

Elmondta, az épület alatti talaj szennyezettségét a bontás közben és a végén is ellenőrizték, a laboratóriumi vizsgálatok szennyezést nem mutattak ki. Mivel a munkálatok befejeződtek, a lakótelepen patkányirtást is végeznek, a csokigyár égett alapanyagai miatt ugyanis elszaporodtak a rágcsálók - ismertette.

Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), Salgótarján polgármestere az MTI-nek azt mondta: ugyan nem önkormányzati tulajdonról van szó, de a felszámoló és a biztosító pere évekre is elhúzódhat, ezért döntöttek úgy, hogy a város költségvetéséből végezzék el a romeltakarítást. A felmerülő, csaknem hétmillió forintos költséget a felszámoló nyertes per esetén az önkormányzatnak visszafizeti – tette hozzá.

A salgótarjáni Lívia Csokoládégyár 2011. október 14-én égett le. A tűz martaléka lett a kiszállításra váró karácsonyi készlet, több tonna csokoládé-alapanyag, valamint a cég teljes dokumentációja. Mivel a tulajdonos az elhúzódó rendőrségi és tűzoltósági vizsgálat miatt nem jutott a biztosítási összeghez, s a hitelezői szorongatták, beszüntette a társaság tevékenységét. Időközben a vállalkozó elvesztette a cég fölötti irányítását is, idén januártól felszámoló rendelkezik a csokoládégyár vagyonával.

MTI

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com