Eltörte a rendőr ujját egy férfi Miskolcon

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a 37 éves férfival szemben, aki pünkösd hétfőn intézkedő rendőröket bántalmazott Miskolcon, egyiküknek eltörte az ujját - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-nek.policeMartossy György közölte: a férfi reggel, súlyosan ittas állapotban érkezett haza az élettársával közösen használt lakására, majd mivel kulcs nem volt nála, a bejárati ajtó rugdosásával, ütlegelésével adta párja tudtára, hogy hazatért. A nő annyira megijedt a férfi agresszív fellépésétől, hogy nem merte beengedni, jobbnak látta értesíteni a rendőrséget.

A kiérkező járőrök a férfit a lépcsőházban találták, amint éppen sört ivott. Miután a férfi a személyazonossága igazolását megtagadta, illetve valótlan adatokat közölt, a rendőrök úgy döntöttek, hogy előállítják a kapitányságra - ismertette a részleteket a főügyészség szóvivője.

Hozzátette, a rendőröknek még minden gond nélkül sikerült a férfit megbilincselni, a lakásból kifelé tartva azonban a férfi hirtelen agresszív lett. A férfi előre bilincselt kezeivel az egyik járőrt ököllel megütötte, majd miután a rendőrök földre vitték, a járőrt több alkalommal szándékosan megrúgta és megütötte.

Az egyik járőr könnyebb sérüléseket szenvedett, a bal kezén eltört az egyik ujja is. Az ügyészség a büntetett előéletű elkövetőt őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozta előzetes letartóztatását, amit a Miskolci Járásbíróság elrendelt - mondta Martossy György.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com