Elveszett gép - Szakértő: már a levegőben széttörhetett az Air Asia járata

Az Air Asia Jáva-tengerbe zuhant repülőgépe még a víznek csapódás előtt, már a levegőben széttörhetett, ez is felveti a kérdést, hogy a gépek elég erősek-e a mai időjárási jelenségekhez Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta szerint.

A pilóta az MTI kérdésére elmondta: több jel is utal arra, hogy a repülőgép még a levegőben eshetett szét. A vízben talált holttestek meztelenek voltak és a kizuhanáskor fellépő turbulencia képes levetkőztetni az embert.

kö

Másrészt a gép egyes részei ugyan előkerültek, de az Airbus legnagyobb része és az utasok holléte még ismeretlen. Biztosat azonban csak a repülési adatrögzítők (fekete dobozok) megtalálása után lehet mondani - tette hozzá.

Feledi György párhuzamot vont az Air Asia és az Air France 447-es járatának balesete közt.

A francia légitársaság Airbus A330-as gépe Rióból tartott Párizsba 2009. június 1-jén, majd az Atlanti-óceánba csapódott részben időjárási körülmények miatt. Mint mondta, megdőlhet az a vélekedés, hogy az időjárási körülmények csak közvetve játszanak szerepet egy gép lezuhanásában.

Az Egyenlítő körül, ahol nagy energiájú, nagy kiterjedésű állandósult szupercellák vannak, a pilóták nem tehetnek mást, a legkevésbé veszélyes helyen átrepülnek a felhőn, ez normális eljárás. Egy ilyen felhőben viszont olyan nagy energiák vannak, hogy a gép orrán lévő szenzorok meghibásodhatnak vagy hibás adatokat közölhetnek. Utazó magasságban viszont kis sebességingadozás is veszélyes lehet. Bár az autopilóta a sebesség tartását a pilóták felügyeletével ellátja, de ha hibás vagy ellentmondó adatokat kap, akkor "leold". Ilyen helyzeteket a pilóták folyamatosan gyakorolnak a szimulátorokban - mondta a szakértő.

A gép a radarról anélkül tűnt el, hogy a légiforgalmi irányításnak szóltak volna arról, hogy vészhelyzetbe kerültek és a vészjelek leadására is képes válaszjeladó-berendezést (transzponder) sem állították vészhelyzeti üzemmódba. Ennek oka a szakértő szerint, hogy a pilótáknak először stabilizálni kell a gépet a levegőben, ezután döntenek arról, hogy folytatható-e az út a leadott és beprogramozott útvonalon és csak ezek után van idő, valamint elképzelés is a problémáról, amelyet közölhetnek a légiforgalmi irányítással.

Mindezek alapján Feledi György szerint fel kell tenni a kérdést, hogy a globális felmelegedés miatt fokozódó időjárási viszontagságokat is figyelembe vették-e, amikor repülőt terveztek 40-70 évvel ezelőtt? A gépek teherbírását a nemzetközi repülésbiztonsági szervezetek határozzák meg. A gyártóknak viszont egyszerre kellene könnyű, rugalmas, de nagy teherbírásra alkalmas repülőt építeniük.

Feledi György ugyanakkor megjegyezte: egyelőre Európa vagy Magyarország kedvezőbb helynek számít, mert nincsenek nagyon nagy kiterjedésű állandósult szupercellák, nem kell óceánokat átrepülni és a legtöbb nagyvárosnak van repülőtere, gyorsan le lehet szállni, ha szükséges, így hasonló katasztrófa jóval kisebb eséllyel fordulhat elő.

Az Air Asia 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén december 28-án reggel indult az indonéziai Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a géppel a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a borneói Kalimantan és Jáva között repült.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com