Embercsempész bűnszervezet tagjait fogták el a rendőrök

Egy embercsempész bűnszervezet tagjait fogták el a rendőrök kedden Budapesten, a férfiak a nyár végén nyújtottak segítséget migránsoknak ahhoz, hogy illegálisan lépjék át a magyar határt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.Várkonyi Gergely közölte, a csoport négy tagja ellen augusztus 6-án indítottak eljárást. Két férfit Ásotthalom közelében állítottak meg a rendőrök, járműveikben öt, magát szír állampolgárnak valló határsértőt szállítottak.

    
Ezzel szinte egyidőben Ásotthalom külterületén, az 55-ös számú főúton egy harmadik járművet is feltartóztattak, az abban utazó két férfiról kiderült, hogy összefüggésbe hozhatók az embercsempészéssel. A bíróság négyből két férfi esetében bűnügyi felügyeletet rendelt el. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a gyanúsítottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményt, a csoport vezetője egy budapesti férfi volt.
    

A rendőrök kedden a fővárosi férfit és két társát - akik ellen korábban már büntetőeljárás indult - otthonukban elfogták, és előállították. A nyomozók kezdeményezték az őrizetbe vett gyanúsítottak letartóztatását - tudatta a sajtóreferens.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com