Embercsempész-bűnszervezeteket segítők ellen emeltek vádat Kecskeméten

Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hét férfi, egy nő és egy fiatalkorú lány ellen, akik embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezeteket segítettek.Négyessyné Bodó Marianna, a főügyészség sajtószóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint egy Kistelek közeli településen élő férfi 2021-ben megállapodott az embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezet szerb vezetőjével abban, hogy fizetség ellenében a szerb-magyar határ közeléből migránsokat szállít az osztrák-magyar határ közelébe. A férfi a szerb vezető utasítása alapján irányította és szervezte az embercsempészés magyarországi lebonyolítását: sofőröket szervezett be, biztosította a szállításhoz szükséges járműveket, valamint szükség esetén gondoskodott a migránsok elszállásolásáról.
    

A bűnszervezetnek dolgozott a férfi testvére is, aki a szállítójárműveket vezette, a férfi apja, aki kölcsönözte a járműveket és vezette az "előfutó" autókat, a férfi élettársa pedig folyamatosan tanáccsal látta el, biztatta. Csaknem 5 hónap alatt a férfi 7 szállítást vállalt. Az első alkalmával, 2021 decemberében 22 migránst zsúfoltak be egy személyszállításra alkalmatlan tehergépkocsi rakterébe, amelyben sem ülőhely, sem fűtés nem volt.
    

Emiatt a több mint háromórás - végül rendőri ellenőrzéssel megszakított - szállítás a raktérben összezsúfolódva utazóknak jelentős testi-lelki szenvedéssel járt. A férfi testvére 2022 áprilisára önállósította magát és egy albán állampolgár által vezetett embercsempész-bűnszervezetnek vállalt fuvarokat. Hasonlóan járt el a férfi élettársa fiatalkorú unokahúgának párja, aki 2022-ben egy török vezetésű bűnszervezetnek vállalta migránsok szállítását. A vádlott az elkövetésbe bevonta fiatalkorú élettársát is, aki rendszeresen vele tartott a fuvarok során.
   

Az öt vádlott tudott egymás tevékenységéről, az eltérő bűnözői csoporthoz kapcsolódásukról, alkalmanként a szállításoknál ki is segítették egymást. Az ügyben még további négy - a bűnszervezetekben részt nem vevő - férfit vádol a főügyészség. Közülük ketten gépjárműveket adtak az embercsempészéshez, egyikük a tanyáján rejtette el a migránsokat, a negyedik pedig kísérő volt az egyik fuvar során.
    

Az ügyészség mind a kilenc vádlottat embercsempészéssel vádolja, de a bűnszervezetben részt vevő öt ember esetében üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett embercsempészés a vád, a szervező és irányító férfinek, illetve élettársának, mint bűnsegédnek pedig részben a csempészettek sanyargatásáért is felelniük kell - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com