Embercsempészés miatt vádat emelt az ügyészség egy nővel szemben

Embercsempészés miatt vádat emelt az ügyészség egy magyar nővel szemben, aki tavaly szeptemberben több külföldinek nyújtott segítséget a határ jogosulatlan átlépéséhez - közölte a fővárosi főügyész szombaton az MTI-vel. Ibolya Tibor közleménye szerint a 41 éves nő 2015. szeptember 3-án a fővárosi Keleti pályaudvarnál megállapodott hét, a határátlépésre jogosító okmánnyal nem rendelkező szír állampolgárral, hogy őket összesen 2000 euró fejében Bécsbe szállítja. A nő egy magyar házaspárt is rábírt arra, hogy vegyenek részt az embercsempészésben.

A főügyész tájékoztatása szerint a házaspár autójával három, a vádlott saját autójával négy külföldit csempészett át a magyar-osztrák határon. A vádlott és társai a határátkelő előtt kiszállíttatták a külföldieket az autóikból azzal az utasítással, hogy gyalogosan keljenek át a zöldhatáron. A vádlott és társai a határ túloldalán várták a külföldieket, akiket újra felvettek az autóikba, majd folytatták útjukat Bécs felé - tette hozzá.

A határtól pár kilométerre az osztrák hatóságok feltartóztatták az elöl haladó házaspár gépkocsiját. Ezt észlelve a vádlott az autójával megállt, a külföldieket kiparancsolta az autóból, majd megfordult és elmenekült a helyszínről - írta a közleményben Ibolya Tibor. A nő jelenleg házi őrizetben van, ellene a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség emelt vádat.

A főügyész közölte, az Ausztriában elfogott magyar házaspárral szemben az eljárást az osztrák hatóságok folytatták le, őket felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com