Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt nyomoznak egy hevesi család ellen

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt indult büntetőeljárás egy Heves vármegyei család ellen, mivel a gyanú szerint 2016 óta magyar nőket visznek Németországba, ahol prostitúciós tevékenységre kényszerítik őket - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn a police.hu-n.Azt írták a KR NNI miskolci nyomozói 2021-ben indítottak nyomozást. A gyanú szerint a jelenleg 57 éves L. János lőrinci lakos irányította a csapatot. Két ikerfia, a 31 éves ifj. L. János és L. Konrád vitte ki Németországban a nőket a szexuális szolgáltatás helyszínére, vagyis magánlakásokba. A lányok kiszervezése a kuncsaftokhoz K.

Alexandra feladata volt. A nő 2016-ban 19 évesen maga is végzett prostitúciós tevékenységet, miközben többi kolléganőjét internetes erotikus oldalakon hirdette, majd a jelentkezőkkel egyeztette a részleteket. A csapathoz egy idő után csatlakozott a jelenleg 33 éves F. Richárd, aki barátnője futtatásában vett részt.
    

A kiszolgáltatott nők naponta 10-12 kuncsaftnak nyújtottak szexuális szolgáltatást, amiért általában alkalmanként 100-150 euró közötti összeget vettek át. A bevételüket a nap végén át kellett adniuk K. Alexandrának, aki azt L. Jánosnak adta tovább. A futtatók Löwensteinben biztosítottak egy apartmant a nőknek, akiket egész nap felügyelet alatt tartottak. Mindössze a napi megélhetésükre adtak nekik pénzt - ismertette a rendőrség.
    

Amikor az egyik fiatal nő teherbe esett, különböző praktikákat javasolva próbálták rávenni arra, hogy a terhességét megszakítsa. Az abortusz árát ugyanis drágának találták. A tájékoztatás szerint az elkövetői kör azonosítását követően a KR NNI miskolci nyomozói felvették a kapcsolatot a Heilbronni Rendőrkapitánysággal, tekintve, hogy információjuk alapján az elkövetők közül többen Németországban tartózkodtak. A magyar és a német rendőrök augusztus 16-ára szerveztek közös akciót.
    

Magyarországon három személyt fogtak el: K. Alexandrát Kenderesen, ifj. L. Jánost Kerekharasztiban és F. Richárdot Verpeléten. Wiernsheimben a heilbronni nyomozók fogták el L. Konrádot, míg édesapjának, L. Jánosnak sikerült megszöknie a hatóságok elől. Ellene elfogatóparancsot adott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda. Augusztus 25-én sikerült beazonosítani a férfi budapesti tartózkodási helyét, ahol elfogták.
    

A Magyarországon elfogott elkövetőket a nyomozók emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, míg a Németországban elfogott férfi meghallgatása is megtörtént. Jelenleg mindannyian szabadlábon védekeznek - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com