Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy férfi ellen Fejér vármegyében

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat a Fejér Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki részben megtévesztéssel, részben pedig a kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva hat sértettet bírt rá munkára, a jövedelmüket pedig elvette.A főügyészség az MTI-vel szerdán azt közölte: a férfi 2018-tól hat hajléktalan, illetve az egészségi vagy anyagi helyzete miatt kiszolgáltatott helyzetben lévő embert rávett arra, hogy az általa korábban önkényesen birtokba vett, majd később bérelt sárkeresztesi ingatlanba költözzön. Ez elhanyagolt, leromlott állapotú volt, nem látták el árammal és vezetékes vízzel sem.
    

A sértettekkel egyrészt ház körüli munkákat, másrészt az általa szervezett építőipari segédmunkákat végeztetett. A vádlott megszerezte a kiszolgáltatott emberek nyugdíját és munkabérét, nekik nem adott pénzt, így mintegy 9 millió forint jövedelemre tett szert. A főügyészség a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást kért, valamint a letartóztatás fenntartását indítványozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com