Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy házaspár ellen Nógrádban

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség egy pásztói házaspár ellen, akik egy kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőt kényszerítettek prostitúcióra; a keresett pénzzel a házaspár rendelkezett, másfél év alatt mintegy 15 millió forintra tettek szert, a pénzből a sértett csak néhány ezer forintot kapott.A vádhatóság szerdán az MTI-vel közölte: a 36 éves nő és 38 éves férje 2016 körül egy közmunkaprogramban ismerte meg a lakhatási nehézségekkel küzdő 19 éves sértettet, akit otthonukba fogadtak.
   

A lányt később a házaspár regisztrálta egy szexuális szolgáltatásokat hirdető honlapra, ahol 2019 nyarától 2020 végéig prostitúcióra ajánlották fel őt. Az együttléteket a házaspár tagjai telefonon egyeztették le, ők határozták meg az egyes szolgáltatások tarifáját, a találkozókat pedig általában a saját házukba szervezték. A fiatal nőt - ha ellenkezett - bántalmazással és azzal is megfenyegették, hogy utcára teszik.
    

A főügyészség - arra az esetre, ha a vádlottak az előkészítő ülésen bűnösségüket beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogról - a feleséggel szemben 8 év 6 hónap, a férjjel szemben pedig 7 év fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com