Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe három embert Szabolcsban

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök három embert, akik egy 17 éves lányt kényszerítettek hónapokon át prostitúcióra - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.Mint írták, a fiatal lány elszökött otthonról, majd megismerkedett az 59 éves ajaki férfival és annak 23 éves élettársával, akik kihasználva, hogy a lánynak nincs hol laknia, rávették, hogy lakjon náluk és ott végezzen prostitúciós tevékenységet.

Ajaki otthonukban a lányról pornográf képeket készítettek, amelyeket a szexhirdetésekhez használtak fel, a lány pedig pénzért szexuális kapcsolatot létesített az erre jelentkezőkkel. Keresetét azonban teljes egészében elvették tőle és életük finanszírozására fordították - ismertették. A lány többször jelezte, hogy nem akarja folytatni, ezért sokszor megverték és fenyegették, folyamatos felügyelet alatt tartották, mobiltelefont is csak ellenőrzés mellett használhatott, így nem volt lehetősége segítséget kérni vagy elmenekülni.

Időközben a férfi 27 éves nevelt fia is odaköltözött és a lányt - családtagjaihoz hasonlóan - kihasználta, prostitúcióra kényszerítette, ha pedig nem engedelmeskedett, megverte. A sértettnek végül sikerült elszöknie, a rendőrségre ment és vallomást tett. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói kezdeményezték az őrizetbe vett három gyanúsított letartóztatását, vallomást egyikük sem tett. A nyomozók a vagyonvisszaszerzés érdekében két autót és berendezési tárgyakat foglaltak le a gyanúsítottak otthonában - olvasható a www.police.hu oldalon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com