Emblémavédelmi figyelmeztetést adott ki a Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt pénteki közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a vöröskereszt embléma jogosulatlan használata háború idején bűncselekménynek számít.A szervezet azt közölte az MTI-vel, hogy a Magyar Vöröskereszt, illetve a Vörösfélhold Nemzeti Társaságok emblémájának használatát nemzetközi szerződések és nemzeti jog szabályozza. Ennek megfelelően nevesített azoknak a köre, akik jogosultak a használatára.
    

Fontos, hogy békeidőben, illetve konfliktus idején a használat szabályai különböznek egymástól - tették hozzá. Békeidőben az embléma használata jelzésértékű: a vöröskereszt nemzeti társaságok tevékenységeik során használhatják. Konfliktus esetén viszont már erős védelmi funkciója is van: a genfi egyezményeknek megfelelően védelmi célokra kizárólag a honvédség egészségügyi alakulatai, személyzete és felszerelésük, illetve a vöröskereszt társaságok használhatják - emelték ki.
    

A közlemény szerint a védelmi cél azt jelenti: az embléma jelzi azt, hogy a nemzetközi jog ezek részére védelmet ír elő. Használhatják még polgári kórházak, illetve olyan polgári egészségügyi egységek (például kórházak), amelyeket az illetékes hatóságok ilyenként elismertek és az embléma viselésére felhatalmaztak. "Mindazok, akik a vöröskereszt vagy vörös félhold emblémákat utánozzák, jogosulatlanul alkalmazzák, vagy éppen így akarnak harcosokat vagy katonai alakulatokat védeni, súlyosan megsértik a nemzetközi humanitárius jogot" - szögezték le a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com