Emeletes motorvonatokat vásárol a MÁV-Start a Stadlertől

Negyven darab nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start a Stadler cégtől, az első KISS elnevezésű járművek 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon - jelentették be szerdán a szerződés aláírási ünnepségén, Budapesten.Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár,  kötöttpályás járműfejlesztésért felelős miniszteri biztos az ünnepségen kiemelte: az emeletes vonatok gyártásában több mint 50 százalékot képvisel a magyar részarány. Elmondta, hogy a magyar gazdaság egyik húzóága a járműgyártás, Magyarországon hagyományai vannak a kötöttpályás járműgyártásnak, a kormány elfogadta a kötöttpályás járműgyártás fejlesztésének cselekvési tervét, amelyben a vonatok, a hévek és a kisföldalatti szerelvények megújítása is szerepel.

Hozzátette, hogy a magyar kötöttpályás járműgyártás felvirágzás előtt áll, a Dunakeszi járműjavítót és a MÁV szolnoki üzemét meg kívánják erősíteni.

A magyarországi gyártókkal jó együttműködésre törekednek, hogy a következő időszakban a járműgyártók minél több munkahelyet hozzanak létre, és javuljon a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala.


Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen egyebek közt arról beszélt, hogy a MÁV-Start belföldi utasszáma évi 140 millió, 40 százalékuk az új beszerzésű motorvonatokkal közlekedik, és remélhetően ez az arány hamarosan 50 százalék fölé emelkedik.


Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a fővárosi elővárosi vonalak zsúfoltak, ezért vált szükségessé a nagy kapacitású vonatok beszerzése, az emeletes vonatok forgalomba állítása mérföldkő lesz a vasúttársaság életében. Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok szerint azokon a vonalakon, ahol fejleszt a vasúttársaság, jelentősen nő az utasforgalom.


Az MTI kérdésére Csépke András elmondta, hogy az első tíz KISS-jármű beszerzése egységenként 16,9 millió euróba kerül, a további harminc beszerzésénél az egységár 14,95 millió euró. A különbség abból adódik, hogy az elején ebből az összegből egyebek közt fordítanak képzésre, alkatrészbeszerzésre is. Dunai Zoltán, a Stadler országigazgatója kiemelte, hogy a nyertes ajánlatot a Dunakeszi Járműjavítóval közösen tették, a Stadler cég szolnoki üzemében a kocsiszekrények hegesztését, a forgóvázak gyártását végzik, Dunakeszin a betétkocsikat festik, valamint összeszerelik és üzembe helyezik  a járműveket.
    

A vasúttársaság és a Stadler cég közös közleménye szerint a keretmegállapodásban minimum 10 és legfeljebb 40 darab, hatrészes, emeletes motorvonat beszerzése szerepel, a MÁV-Start a forráskeret függvényében hívja le a járműveket eseti szerződések alapján. Az első szerződésben minimum 10 járművet vásárol a MÁV-Start úgy, hogy fedezetet képez az üzemeltetésre, oktatásra, és tartalékol az euróban kötött szerződés árfolyamkockázatára.   

  
Az első lehívás fedezetét az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos kerete adja. A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonat óránként 160 kilométer végsebességgel tud közlekedni, korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált tágas utastérrel rendelkezik, akadálymentes, a multifunkciós terek négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com