Emlékhelyet alakít ki a Terézváros a nyilasok áldozatainak

Emlékhelyet alakít ki a Liszt Ferenc téren Terézváros Önkormányzata annak a több száz áldozatnak, akit a nyilas uralom idején a téren megöltek és tömegsírba temettek – tájékoztatta az önkormányzat csütörtökön az MTI-t.Közölték: a téren átfutó fekete törésnyomok mutatják majd azokat a helyeket, ahonnan az áldozatokat elhurcolták, a holttesteket eltemették. A Liszt Ferenc tér a terézvárosi, tágabban pedig a budapesti zsidóság tragikus sorsának emlékhelye – tették hozzá.

Felidézték, hogy 1945. január 10-én szemtanúk szerint több lövés érte a teret, miközben a közeli nyilas- és védett házakból zsidó emberek százait hurcolták oda, lőtték le, majd hantolták el munkaszolgálatosokkal és a környékbeli lakókkal. A tömegsírban később közel 500 halottat találtak, egy 1977-es újságcikk szerint a nyilas kormány időszakában a "Dunán kívül, itt volt Budapest legnagyobb tömegsírja" - emlékeztettek.

Soproni Tamás polgármester a közleményben úgy fogalmazott: a múlt feltárásában Katona Csaba történész volt segítségükre, az emlékhely létrehozását pedig lakossági kezdeményezésre indították. "Most még élnek szemtanúk, akik emlékeznek arra, mi történt Terézvárosban, a Jókai utcai védett házakban, a Liszt Ferenc téren a nyilas terrorban. Nekünk ezt az emlékezetet védenünk, ápolnunk kell, hogy ami történt, örök tanulságul szolgáljon" – idézték a polgármester szavait.

Kocsis-Cake Olivio kultúráért felelős alpolgármester közölte: az emlékhely létrehozására nyílt pályázatot írtak ki, amelyen 14 alkotás közül az INDIVIDIN Stúdió Kft. Hasadás című munkája nyert.

"Egy itteni emlékmű létrehozása a kerületi, fővárosi, országos és egyetemes történelem tragikus eseményének állíthat méltó emléket, amely emlékeztethet a történetekre, tiszteleghet az áldozatok előtt és figyelmeztethet arra is, hogy soha ne történhessen meg hasonló" – zárul a közlemény.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

http://ujhazak.com