Emmi: a kormány célja, hogy a magyar emberek minél tovább éljenek

A kormány célja, hogy a magyar emberek minél tovább éljenek, ennek érdekében 2010 óta számos olyan döntést hozott, amellyel megfordíthatók a korábbi rossz tendenciák - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.A közleményben azt írták, a rendelkezéseknek köszönhetően Magyarországon a népességfogyás az elmúlt nyolc évben jóval alacsonyabb szintre került, mint a 2002-2010-es időszakban volt, és a termékenységi ráta is egyre nő. A legfrissebb adatok szerint a férfiaknál 72,5 év, a nőknél pedig 79,6 év a várható élettartam, ami előbbieknél egyéves, utóbbiaknál 11 hónapos növekedést jelent a 2012-es számokhoz képest.

   
Kiemelték, az intézkedések hatása európai szinten is jelentős, ugyanis az Eurostat szerint az EU átlagában stagnálás mutatkozik a születéskor várható egészséges életévek számában, Magyarországon azonban növekedés figyelhető meg. Az Emmi úgy fogalmazott, a kormány amellett, hogy családpolitikájával támogatja a családokat a nyugodtabb, kiszámíthatóbb életben és a gyerekvállalásban, fontos népegészségügyi lépéseket is tett azért, hogy megelőzze a népbetegségeket, ezzel segítve a magyarok egészségben eltöltött éveinek növekedését.
    

A közlemény szerint a keringési megbetegedések visszaszorításáért kialakult egy országos progresszív ellátási rendszer, amelynek eredményeként az elmúlt tíz évben felére csökkent a szívinfarktusban elhunytak száma. Az elmúlt időszakban pedig az Emmi fokozott figyelmet fordított a daganatos betegségek megelőzésére, a cukorbetegek és magas vérnyomásban szenvedők kezelésére.
    

A magyar kormány egészségügyi fejlesztései során mintegy 500 milliárd forintból újultak meg vidéki kórházak, mentőállomások és rendelők, és elkezdődött az Egészséges Budapest Program, amelynek keretében a következő években 700 milliárdos fejlesztés valósul meg a fővárosi és a Pest megyei kórházakban, valamint járóbeteg szakrendelőkben - írták.
    

Tudatták, jelenleg készül egy népegészségügyi program is, amely öt alprogramból - a daganatos, a keringési, a mozgásszervi, a gyermekkori, valamint a mentális betegségek megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokból - áll. A program célja, hogy megelőzze a leggyakoribb népbetegségeket, csökkentse az azok miatti halálozást, és javítsa a magyar lakosság egészségi állapotát, várható élettartamát.
   

A legnagyobb országos egészségügyi intézmények bevonásával készülő szakmai programok várhatóan ősszel kerülnek majd a kormány elé - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com