Emmi: a kormány ugyanazokért a célokért dolgozik, mint a jogvédő szervezetek

A kormány azt szeretné, hogy a jogvédő szervezetek felismerjék: a felzárkózás területén ugyanazokért a célokért dolgoznak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.

Emmi


Közleményükben kifejtették: a magyar kormány 2011 decembere, a felzárkózási stratégia elfogadása óta azon dolgozik, hogy hosszú távon tartós megoldás születhessen a szegénységre és a társadalmi konfliktushelyzetekre.

A felzárkózás eredményességét "két szélsőség fenyegeti" - tették hozzá. Egyik oldalról a rasszizmus, a másik oldalról pedig a "dogmatikus jogvédelem, amely semmilyen pozitív előrelépést nem vesz tudomásul" - fogalmaztak, kiemelve, hogy "a feszültség gerjesztése - érkezzen bármelyik oldalról - nem vezet sehová, nem segít sem a mélyszegénységben élőkön, sem a társadalmi problémák megoldásában".

Az Emmi kifogásolta továbbá azt is, hogy a jogvédők jelentéseikben következetesen összemossák a 2010 előtti és utáni korszakot. "A hazai jogvédő szervezeteknek észre kellene már venniük, hogy nincsenek egyedül a romákat sújtó rasszista diszkrimináció elleni harcban, hiszen a magyar kormány is pontosan ezért dolgozik" - írta az Emmi.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com