Emmi: egyre több családnak jelent segítséget a gyed extra

A félévi adatokhoz képest szeptember végére csaknem másfélszeresére emelkedett a gyed extrában részesülő kisgyermekes családok száma - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a kormányzati honlapnak.

Emberi_Eroforrasok_Minisztériuma_Emmi_logoNovák Katalin a tárca által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a kormany.hu-nak azt mondta: a kedvezményezettek összlétszáma az első félévi 18 584-ról a harmadik negyedév végére mintegy 8300-zal nőtt. A gyed extra szeptemberig 26 902 kisgyermekes szülőnek jelentett segítséget - emelte ki.

A harmadik negyedév végén mintegy 11 900-an részesültek egyszerre több gyermekük után is ellátásban amiatt, hogy több három év alatti kisgyermeket nevelnek. Emellett az első félévi adatokhoz képest 63 százalékkal, 4600-zal emelkedett a több ellátásban részesülők száma.

Mint az államtitkár felidézte: a kormány január elsején vezette be a gyed extrát annak érdekében, hogy tovább javítsa a kisgyermekes családok helyzetét, s ezzel együtt létrehozta a diplomás gyedet is. Utóbbit azok a fiatalok vehetik igénybe, akik gyermeket vállalnak felsőoktatási tanulmányaik során, illetve közvetlenül azt követően. Szeptemberig kétszázhatvanan éltek ezzel a lehetőséggel, ami 80 százalékkal haladja meg az első féléves adatot - fejtette ki.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com