Emmi: egyre többen veszik igénybe a hajléktalanszállókat, de van még hely

Egyre több rászoruló veszi igénybe a számukra nyújtott segítséget, jelenleg a hajléktalan emberek számára fenntartott férőhelyek telítettsége országosan kilencven százalékos, ugyanakkor még továbbra is bőven van szálláshely, minden jelentkező elhelyezése biztosított - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.A hajléktalanszállók az elmúlt napok havazásai, téliesebbre fordult időjárása alatt is folyamatosan fogadják az arra rászorulókat. A nappali melegedők és az éjjeli menedékhelyek használatba vétele ilyenkor kulcsfontosságú, hiszen az elhúzódó mínuszok és fagyközeli hőmérséklet tartós egészségkárosodást okozhat - írta az Emmi az MTI-hez eljutatott közleményében.

    
A tárca közölte: országszerte összesen több mint 19 ezer 500 férőhely - 7500 nappali és 12 ezer éjszakai szállás - áll rendelkezésre. Jelenleg a férőhelyek telítettsége országosan kilencven százalékos, ami "azt jelzi, hogy már többen veszik igénybe a segítséget, ugyanakkor még továbbra is bőven van üres kapacitás, minden jelentkező elhelyezése biztosított" - olvasható.
    

A közlemény szerint 2018 októbere óta mintegy 1600-zal több ember vette igénybe a hajléktalanellátást, mint előtte. Kitértek arra is, hogy a hajléktalanok számára az üres férőhelyekről az országosan működő hét regionális diszpécserközpont ad naprakész tájékoztatást. Több mint 200 állami és karitatív szervezet segít a rászorulóknak, így senkinek sem kell a szabad ég alatt töltenie a hideg éjszakákat.
    

Télen a több mint 9,1 milliárdos támogatáson túl 300 millió forint tartalékforrás biztosításával segítette a kormány a jogszabály módosításból fakadó szociális többletfeladatok ellátását - írták. Az Emmi kiemelte: a kormány - "szemben az ellenzéki pártok felelőtlen álláspontjával" - továbbra is arra törekszik, hogy senki ne éljen életvitelszerűen az utcákon, erdőkben, hanem vegye igénybe a rendelkezésre álló szálláshelyeket.
    

A hajléktalanszállókon nemcsak a szállás, tisztálkodás és étkezés biztosított, de a szociális munkatársak képzéssel, egészségügyi ellátással, jogi segítséggel, munkahely kereséssel is segítenek kitörni a hajléktalan életformából - mutattak rá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com