Emmi: elindult a "Nemzedékek értéke - Értékes nemzedékek" pályázat

A nemzedékek napja alkalmából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet "Nemzedékek értéke - Értékes nemzedékek" címmel - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.A 40 millió forintnyi keretösszegű pályázat olyan idősszervezeteknek szól, amelyek egyházi szervezetekkel, önkormányzatokkal együttműködve kistérségi szinten több település idős lakosait bevonva valósítanának meg csaknem egy éven át tartó programsorozatot az elszármazott családtagok meghívásával, az idősek és fiatalok aktív részvételével - írták a közleményben.

Fontos, hogy a programok az egymástól távol élő családtagok találkozásait és kapcsolatuk erősítését segítsék a közös tevékenységek, programok révén - tették hozzá. A felhívás célja az összefogás, a szervezetek, az egymás közelében lévő települések közötti együttműködő hozzáállás ösztönzése. A programsorozat lényege, hogy közösségi alkalmak jöjjenek létre több nemzedék aktív részvételével, amelyeknek kézzelfogható eredményei is lesznek elkészített tárgyak, alkotások, valamint az írott vagy elektronikus média termékeként, például beszámoló és interjú formájában.


A pályázók a keretösszegből 500 000 - 1 500 000 forint támogatást nyerhetnek céljaik megvalósításához. A minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága megbízásából kiírt nyílt pályázat részleteit a www.emet.gov.hu, a www.kormany.hu és a www.csalad.hu oldalakon találják az érdeklődők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com