Emmi: elkezdődött a felkészülés a téli időszakra a hajléktalanellátásban

Elkezdődött a felkészülés a téli időszakra a hajléktalanellátásban, 2013-ban már 11.466 férőhely várja a hajléktalanokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány több mint 370 millió forinttal támogatja pályázati úton a közterületeken élők étkeztetését, egészségügyi ellátását, a krízisautók működtetését, a hajléktalanellátó intézmények infrastrukturális fejlesztését és a regionális diszpécser szolgálatokat. A Hajlaktalanokért Közalapítvány három kiírására 84 szervezet több mint négyszáz pályázatot nyújtott be.

hajlektalanA 367 támogatott programmal lehetővé válik, hogy a téli időszakban naponta csaknem 4100 adag ételt osszanak ki, több ezren kapjanak rendszeres egészségügyi ellátást, gyógyszertámogatást, kötszerellátást, fertőtlenítő fürdetést, takarót és téli ruházatot. A támogatások hatására közel ötven településen jelentősen javul a hajléktalanok ellátása - áll a közleményben. A kormány 2013-ban csaknem 8 milliárd forintot fordít a hajléktalanellátásra, a normatív finanszírozásra, de több százmillió forinttal támogatja a már korábban elindított programokat is.

A fagyásos sérülések megelőzése és a kihűlések elkerülése érdekében a kormány még augusztusban kilenc új autót bocsátott a hajléktalanok utcai ellátását segítő szervezetek rendelkezésére. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a közeljövőben további kilenc autó beszerzését támogatja - ismerteti a közlemény. A Vissza az utcáról program az utcán élő hajléktalan emberek elhelyezését célozta 2010 és 2013 között. Az összesen 146 millió forintos program 18 szervezet bevonásával zajlott. A tájékoztatás szerint kiutat kínálnak a hajléktalanságból a LÉLEK programok, amelyek során a résztvevők életvezetési tanácsokat, foglalkoztatást kapnak, és amelyek segítik a társadalmi beilleszkedést. A programok - amelyeket a kormány mintegy 300 millió forinttal támogatott - a VIII., IX. és X. kerületben valósulnak meg. Idén ősztől a program folytatódik, amihez az Emberi Erőforrások Minisztériuma a VIII. és IX. kerületekben további 5-5 millió forinttal járul hozzá.

A Fűtött utca program keretében Budapesten, négy helyszínen hajléktalan emberek számára szállást nyújtó intézményt alakított ki a Fővárosi Önkormányzat a Belügyminisztériummal közösen. A program lehetővé tette a rossz műszaki állapotú épületek felújítását. A támogatásnak köszönhetően összesen 555 állandó és 86 időszakos, téli időszakban működtetett éjjeli menedékhely-férőhely, és 296 nappali melegedő-férőhely jött létre - közölte az államtitkárság.
A KSH 2011. évi adatai alapján így a fővárosi állandó éjjeli menedékhely-férőhelyek száma (1619) 34 százalékkal, az időszakos férőhelyek (554) aránya pedig közel 16 százalékkal bővül. Ilyen mértékű, egyidejű fejlesztésre a fővárosban még nem volt példa - hangsúlyozzák a közleményben.

A hideg beköszöntével - a megnövekedett igényeknek megfelelően - 2013-ban már 11.466 férőhely várja a hajléktalanokat a szociális szolgáltatások igénybevételét nyilvántartó rendszer (KENYSZI) augusztus havi adatai alapján. A szolgáltatásokra igényt nem tartó hajléktalanok száma becslések szerint országosan 3-4000 fő lehet - ismertette a szociális államtitkárság.
forrás:mti

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Vízcsapással a hőség ellen

Vízcsapással a hőség ellen

Bejárta a médiát egy rendőrségi kezdeményezés: a Készenléti Rendőrség (KR) vízágyúinak kezelői, a tűzoltókkal karöltve, a Hősök terén végezték hűsítő feladatukat a nyár eddigi legforróbb napjain Budapesten.

http://ujhazak.com