Emmi: félmilliárdra pályázhatnak a fogyatékossággal élőknek szolgáltatók fenntartói

Gépjárművekre és kiegészítő támogatásra pályázhatnak a fogyatékossággal élőknek szolgáltatást nyújtók fenntartói összesen több mint félmilliárd forint értékben - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-t.Az Emmi támogatásával két pályázat jelent meg a támogató szolgáltatást nyújtók, valamint a kisebb létszámú, bentlakásos fogyatékos otthonok fenntartói számára. A támogatások hozzájárulnak ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő emberek minél teljesebb és a lehető legönállóbb életet élhessék - írták.

    
Közölték: az államilag finanszírozott támogató szolgáltatást nyújtók fenntartói mintegy 443 millió forintra pályázhatnak. A keretösszeg a tavalyihoz képest majdnem a kétszeresére nőtt, amelyből a szolgáltatás keretében használandó új vagy használt gépjármű vásárlására, a járműpark bővítésére vagy a járművek cseréjére lesz lehetőségük a fenntartóknak.
    

Hangsúlyozták: a támogató szolgáltatás célja, hogy a fogyatékkal élő emberek a saját otthonukban, lakókörnyezetükben jussanak hozzá olyan segítséghez, amely az önálló életvitel fenntartásához szükséges. A szolgáltatók az érintetteknek tanácsadást, szállítást, felügyeletet vagy éppen gyógypedagógiai segítséget nyújtanak, valamint gondozással, készségfejlesztéssel járulnak hozzá a lehetőségeik és esélyeik megteremtéséhez - tették hozzá.
    

Felhívták a figyelmet arra is, hogy szintén az év utolsó hetében jelent meg az a csaknem 120 millió forint keretösszegű pályázat, amely harmincszemélyesnél kisebb létszámú, fogyatékos embereket ellátó bentlakásos intézményeknek, illetve egyházi és civil fenntartású család- és gyermekjóléti szolgálatoknak biztosít forrást mindennapi működésük támogatására. A pályázatok a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. oldalán érhetőek el - írták a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

http://ujhazak.com