Emmi: folyamatos az egyeztetés a szociális terület bérrendezéséről

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium között folyamatos az egyeztetés a szociális terület bérrendezési lehetőségeiről, az ország gazdasági erejét meghaladó kiadásokat azonban nem lehet vállalni - közölte az Emmi Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

Emberi_Eroforrasok_Minisztériuma_Emmi_logoA minisztérium budapesti, Akadémia utcai épülete előtt hétfőn a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság tartott megmozdulást a szociális ágazatban dolgozók erkölcsi és anyagi elismeréséért, az ágazati bérrendezésért, valamint a kormányzattal való érdemi párbeszédért. A rendezvény zárásaként Balog Zoltán miniszternek írt petíciót adtak át a tárca képviselőjének.

Az Emmi közleménye szerint a súlyos gazdasági helyzet elkerülése után a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók béremelése jó irányba halad, és más ágazatban dolgozók fizetését is növelni szeretné a kormány. "Ezt azonban nem lehet külföldről felvett hitelekből megtenni" - szögezte le a tárca, hozzátéve: "a szocialisták kétszer követték el ezt a hibát, mindkétszer majdnem tönkrement az ország, ami a bérek kifizetését is veszélyeztette".

Ezért csak megalapozott és ésszerű béremelést szabad végrehajtani, és míg ezt nem teszi lehetővé a gazdasági növekedés, addig lakástámogatást adnak a közszolgáknak, így a szociális dolgozóknak is - írta az Emmi, hozzátéve: ha a megfelelő fedezet rendelkezésre áll a bérrendezéshez, arról minden érintettet haladéktalanul tájékoztatnak.

Az államtitkárság a közleményében arra is kitért, "a kormány a szociális területen dolgozóknak is segít és segített azzal, hogy az elmúlt három esztendőben évente emelte a minimálbért, visszaállította a családi adókedvezményt és bevezeti annak járulékra való kibővítését, valamint a rezsicsökkentést". Az Erzsébet-program keretében pedig csaknem 500 millió forint támogatás jutott a szociális intézményekben dolgozók üdültetésére - írták.

Ezen felül a kormányzat és a szakterület döntéseinek eredményeképpen az elmúlt években a tárgyi feltételek és a munkakörülmények javításában is számos előrelépés történt. Kiemelték például, hogy országszerte 28 milliárd forint értékben a jövő év végéig több ezer új és több ezer felújított bölcsődei helyet adnak és adtak át.

Ezzel egy időben a négy év alatt összességében ezer új munkahely is létrejön. 2011-től évi 95 millió forint többlettámogatást kapnak az autista lakóotthonok, és nagymértékben javítja a munkakörülményeket a bentlakásos intézmények számára eljuttatott mintegy kétezer ágy - olvasható az Emmi közleményében.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com