Emmi: minden készen áll az érettségire

Minden készen áll az érettségi vizsgákra, amelyek a magyar nyelv és irodalommal, illetve a magyarral mint idegen nyelvvel kezdődnek hétfőn - mondta Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.EmmiAz érettségi matematikával, történelemmel és az idegen nyelvekkel folytatódik. Május első heteiben az írásbeli vizsgákat, június első hetében az emelt szintű szóbeli érettségiket, június utolsó két hetében pedig a középszintű szóbeli vizsgákat tartják - ismertette.

A választható tárgyak körében annyi módosulás van, hogy az akkreditált vizsgatantárgyakból nem lehet érettségi vizsgát tenni, de miután ez már korábbi változás, erre az érettségi vizsgaidőszakra jelentős módosítás nem történt - közölte. Pszichológiából a központi vizsgakövetelmények alapján vizsgáznak - tette hozzá.

A helyettes államtitkár véleménye szerint jól bevált, hogy különböző szinten vizsgázhatnak az érettségizők. Különösen örömtelinek nevezte, hogy a felsőoktatási intézmények döntő többsége ma már emelt szintű érettségit követel meg.

Ezt jól mutatja, hogy az emelt szintű érettségi vizsgázók és az emelt szintű vizsgák száma is növekedett, ez erre az érettségi időszakra több mint 1200 vizsganövekedést jelent. Az összes vizsga tíz százalékát teszik ki az emelt szintű vizsgák - közölte.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a szakképzés legnagyobb változásairól ezekben a hetekben tárgyal a parlament, a köznevelési törvényt érintő részek és a szakképzési törvény módosítása az Országgyűlés előtt van. Főleg jövő szeptembertől lesznek tartalmakat érintő változások, az idén ősszel induló tanévben a legjelentősebb változás a szakképző intézményeket érintő fenntartóváltás lesz - mondta Sipos Imre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com