Emmi: újabb intézkedések a járvány lassítása, a szociális ellátottak és a gyermekes családok védelme érdekében

A koronavírus-járvány lassítása, a magyar emberek egészsége, a szociális ellátásban résztvevők és a családok védelme érdekében több, újabb a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendkívüli intézkedést rendelt el a kormány az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján.Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) hétfői, az MTI-nek küldött közleményében azt írták, a családok szociális biztonságát segítik azzal is, hogy a szociális, gyermekvédelmi és egyéb ellátások folyósításában most nem szükséges a személyes ügyintézés, akkor sem, ha esedékes lenne a további folyósításához szükséges felülvizsgálat.

    
Közölték, a már megállapított havi pénzbeli szociális ellátások többségénél a jogszabályban előírt időszakos felülvizsgálatokat elhalasztják, az elmaradtakat a veszélyhelyzet lejártát követő második hónapig kell pótolni. A veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultság és hozzá kapcsolódva a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapításának hatálya ugyancsak meghosszabbodik.
    

A megváltozott munkaképességűek megszűnő rehabilitációs ellátásait is automatikusan meghosszabbítják, akárcsak a lejáró közgyógyellátások jogosultsági időtartamát, a veszélyhelyzet lejáratát követő 90 napig. Az Emmi ismertetése szerint felfüggeszthető a nyugdíj- vagy más társadalombiztosítási, illetve családtámogatási eljárás is, ha a jogosult nincs abban a helyzetben, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen.
    

A veszélyhelyzet miatt a munkavégzés alól felmentett bölcsődei dolgozók, valamint közművelődési intézmények alkalmazottai átmenetileg átkerülhetnek munkavégzésre valamely szociális szolgáltatóhoz, szociális intézményhez, gyermekek átmeneti gondozását nyújtó intézményhez vagy gyermekvédelmi intézményhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com