Eötvös Károly Intézet: soha nem kaptunk támogatást politikai feltételekkel

Az Eötvös Károly Intézet soha nem kapott és nem is fogadott volna el olyan támogatást, amelyért a támogató politikai feltételeket szab; működéséhez, intézményfenntartásra sem a mostani, sem az előző kormányoktól nem kért és nem is fogadott el költségvetési forrást - szögezte le az intézet elnöke pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

images (3)

Majtényi László ezt annak kapcsán írta, hogy a Hoppál Péter Fidesz-szóvivő szombaton azt mondta: mintegy félmilliárd forint "hálapénzt" fizetettek ki a Bajnai Gordont támogató amerikai spekuláns körök olyan szervezeteknek, amelyek az utóbbi időben a kormány és Magyarország ellen folytattak lejárató kampányt. A szóvivő a Heti Válasz cikke alapján ide sorolta többek között az Eötvös Károly Intézetet is.

Az intézet elnöke szerint a Fidesz szóvivője "az alkotmányos jogállam eszméjéhez ragaszkodó civil szervezetekről méltatlan tartalommal és alantas, eddig jószerivel ismeretlen hangon nyilatkozott".
Emlékeztetett arra, hogy a Heti Válasz a cikkében emlegetett tízegynéhány, többségükben jogvédelemmel foglalkozó civil szervezet együttesen évi félmilliárd forint támogatást kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól.

Majtényi László közölte, ezeket a támogatásokat a jogvédő szervezetek pályázatokon nyerték el.

Felhívta a figyelmet arra, hogy jogvédő tevékenységüket a mindenkori kormánypolitikákkal szemben nem ma kezdték el, és a Fidesz ellenzékben számos alkalommal hivatkozott egyetértőleg az intézet elemzéseire. Álláspontja szerint a jelenlegi és a korábbi kormányok bírálata során azonos mércét alkalmazott az intézet.

Majtényi László kitért arra, hogy a kormány a Századvég közpolitikai kutatóhellyel tavaly 3,1 milliárd forintos keretszerződést kötött. A közpénzből elvégzett kutatás és közpolitikai elemzés felhasználásáról viszont sem a Századvég, sem megrendelői nem hajlandóak az adófizetők közössége előtt elszámolni, a tanulmányok megismerhetőségéért indított perekben pedig a megrendelő megtagadta az elkészült tanulmányok megismerhetőségét - írta.

Az Eötvös Károly Intézet a Századvég forrásainak 1,5 százalékából gazdálkodik, ám idén ennyi forrása sincs, ami a működését veszélyezteti - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

http://ujhazak.com