Építőipari munkákat vállalva csalt ki milliókat egy baranyai vállalkozó

Többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy baranyai vállalkozó ellen, aki építőipari munkákat vállalva, de nem teljesítve csalt ki pénzt ügyfeleitől.A Baranya Megyei Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott egyéni vállalkozóként nyílászárók beszerelését, gipszkartonszerelést, padlóburkolást hirdetett szórólapokon, illetve személyesen is ajánlkozott a munkák elvégzésére.

    
A megrendelőkkel írásbeli megállapodást kötött, ebben feltüntették az elvégzendő munkákat, a teljes ellenértéket, valamint az előleget is; utóbbi kifizetéséhez minden esetben ragaszkodott a vállalkozó. A vádlott 2016 és 2019 novembere között tizenhat ügyféllel kötött szerződést, azonban a munkákat nem teljesítette. A sértetteket nem kereste, hívásaikat nem fogadta, vagy ha mégis, hitegette őket, hogy elvégzi a munkát, a késedelmet pedig valótlan okokkal indokolta.
    

A vállalkozó célja a sértettek megtévesztésével járó jogtalan haszonszerzés volt - közölte a vádhatóság. Azt írták: a becsapott embereknek összesen több mint hatmillió - köztük egyik ügyfelének kétmillió - forintos kárt okozott a vádlott; őt korábban már többször elítélték hasonló jellegű bűncselekmények miatt. Jelenleg letartóztatásban van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com