Érdemes várni a magánnyugdíjjal

Azoknak a pénztártagoknak, akik a 2011-es évben maradtak a magánnyugdíj rendszerben, azoknak 2012. március 31-ig van idejük jelezni, ha át szeretnének kerülni az állami pénztárba.



Akik maradtak a magánnyugdíjpénztárakban, azoknak azt tanácsolják, hogy egyelőre várjanak.

Persze tartsák szem előtt az állam által előre kiadott határidőket, de addig mindenképpen érdemes várni a döntéssel, míg le nem tisztulnak az egyelőre még nyitott kérdések a jövőt illetően. Az ok egyszerű, mivel a törvényhozásban, még nagyon sok részletszabály nem tisztázott, ami billentheti a mérleg nyelvét az állami rendszer, de a magán rendszer felé is.


A magánnyugdíj pénztárak ígéretet tettek arra, hogy még a hivatalos határidő előtt tájékoztatni fogják tagságukat az esetleges változásokról. A magán nyugdíjpénztárak úgy nyilatkoztak, hogy ők az ügyfélnek legkedvezőbb döntést támogatják.


Ha valaki úgy dönt, hogy visszalép az idei évben az állami rendszerbe, akkor azt 2012 március 31-ig le kell nyilatkoznia. Utána 2012 május 31-ig nyilatkoznia kell a tagi kifizetés módjáról. az előző évi gyakorlattól eltérően -akkor ugyanis kiküldték a tag lakcímére automatikusan- változik a rendszer, és ha elmarad a nyilatkozat, akkor azt az összeget is a TB-be utalják, ahol a kormány ígérete alapján egy magán számlán fog gyűlni az összeg.


 

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com