Erdő Péter: a karitász és a közmédia együttműködik a Jónak lenni jó kampányban

Adventkor egy napot idén arra szentel a Katolikus Karitász és a közmédia, hogy közösen szólítsa meg az embereket a Jónak lenni jó elnevezésű kampánnyal december 15-én - nyilatkozta Erdő Péter bíboros az MTI-nek.

250px-IMG_4094s2A bíboros felhívta a figyelmet arra, hogy az idei dunai árvízkor a karitász nemcsak jelen volt, hanem önkénteseket is szervezett, akik közül több százan dolgoztak a Dunakanyarban a gátakon. Az árvízvédelemben résztvevőknek élelmiszert és szállást adtak, és fedelet nyújtottak sokaknak azok közül is, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat.

Erre a célra iskolákat és egyházi intézmények épületeit szabadították fel.

A katolikus közösségekben ezalatt imádkoztak az árvízvédelemben dolgozókért és azért, hogy a természeti csapás ne okozzon nagyobb katasztrófát. Esztergomban, a gáttól néhány tíz méterre, a belvárosi templomban szentségimádás és imádság zajlott, azok részvételével, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem tudtak kimenni a töltésre segíteni. Az épületek helyreállításában jelenleg is részt vesznek, a rászorult családoknak pedig pénzzel is segítettek - jegyezte meg.

Erdő Péter emlékeztetett arra, hogy a haiti földrengés idején Santo Domingóba küldték a pénzadományokat, amelyeket az ottani egyházi szakemberek juttattak el a rászorulóknak, igaz, ez nagyon nehéz volt a közlekedési problémák és a rablóbandák miatt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jelenleg a Fülöp-szigeteken hasonló a helyzet. Ott is tudnak ilyen módon segíteni, mert "nekünk azzal nincs problémánk, hogy eljuttassuk a segítséget", mivel "nem kell, hogy mi magunk menjünk oda" - fogalmazott.

Ahhoz, hogy gyorsan tudjanak segíteni, létrehoztak egy intervenciós alapot, amelyből már az első katasztrófahírre reagálni tudnak. Ennek köszönhetően tudtak a Fülöp-szigetekre küldeni azonnali segélyként 40 ezer dollárt. Ha szükséges, gyűjtést is meghirdetnek, de ez időbe telik - mondta.

A katolikus főpásztor kiemelte: a karitász azoknak is tud segíteni, akik adóssággal küzdenek. Ez nem jelenti a teljes összeg átvállalását, részben azonban - gondos környezettanulmány után - tudnak enyhíteni az anyagi problémákon. Ezenkívül indokolt esetekben az energiaköltségek egy részének kifizetéséhez is hozzá tudnak járulni.

A Katolikus Karitász Magyarországon három szinten szerveződik, az országos és az egyházmegyei szervezeteken túl léteznek a plébániai karitászcsoportok is - ismertette. Utóbbiak nem jogi személyek, csak önkéntesekből állnak, számuk országosan 5-10 ezerre tehető. Ezekben a csoportokban a 65-75 év közöttiek tekinthetők talán a legaktívabbaknak, mert nekik már több az idejük, ugyanakkor van szakértelmük, élettapasztalatuk és még energiájuk is - mondta.

Erdő Péter szólt arról, hogy önkénteseik a rendszerint több ezer tonnányi EU-s élelmiszersegély-szállítmányok elosztásában is részt vesznek, mert ők azok, akik leginkább tudják, hogy helyi szinten kinek van a legnagyobb szüksége rá. Nagy áruházak előtt szintén gyűjtenek tartós élelmiszert a szegényeknek. Ebben fiatalok segítenek, akiknek jó iskolát jelent ez abból a szempontból, hogy merjék megszólítani a bevásárlókat a gyűjtés során, elvigyék a valóban rászorulóknak az adományokat. Így szembesülhetnek azzal is, hogy milyen körülmények között élnek a rászorultak - fűzte hozzá.
Igyekeznek megismerkedni a hajléktalanokkal is a karitász munkatársai, és próbálnak rajtuk úgy segíteni, hogy azt el tudják fogadni. Azoknak is segítenek, akik nem tudják kifizetni a gyógyszereiket sem - hangsúlyozta.
Karácsonykor Mádl Dalmával, a karitász jószolgálati nagykövetével a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek is adnak ajándékokat. Ezek egyénre szabottak, mivel a karitász munkatársai személyesen is ismerik a rászorulókat - említette meg.
Erdő Péter felidézte, hogy a Biblia szerint az emberek testvérei egymásnak, "tehát a testvériség gondolatának az igazi gyökere a teremtő Isten akaratában rejlik, mert közösségi lényként hozta létre az embert, így a kölcsönös segítés és szeretet az ő akaratának megfelel". Jézus ennél tovább megy, amikor azt mondja: szeressétek ellenségeiteket, "mi emberek pedig akkor tesszük a legjobbat a Mindenhatónak, ha a másik emberben Isten képmását észrevesszük, és olyan szeretettel fordulunk felé, mint ami Istennek járhat" - fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy az utóbbi két-három évben az Apostoli Szentszék igen intenzíven foglalkozik a karitász témájával. Ferenc pápa is hangsúlyozta, hogy az egyháznak Krisztus szeretetéről kell tanúságot tennie, tehát "ez több, mint a puszta humanitárius segítség, és ez az, ami megkülönbözteti, ami a sajátossága".

Ebből következik, hogy "nem lehet csupán világi célok érdekében segíteni az embereket, hanem ki kell fejezni vele Isten szeretetét", ami az evangelizációt is segítheti - mondta Erdő Péter, felidézve Meisner bíboros szavait: "Olyan messze érjen az igehirdető szavunk, amilyen messze a segítő kezünk".

MTI

Fotó: Thaler Tamás

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com