Erdő Péter köszöntötte a prímási levéltár tervrajzgyűjteménye katalógusának megjelenését

Erdő Péter bíboros köszöntötte a Prímási és Főkáptalani Levéltár tervrajzgyűjteményének katalógusa és a Lengyel Tiszti Tábor - Ipolyhídvég, 1939-1944 című kiadvány megjelenését pénteken Budapesten. A bíboros úgy fogalmazott: a korábbi évek nehéz anyagi feltételei ellenére egyházi közgyűjteményeik jelentős munkát végeznek.

Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészeti Intézetének igazgatója kiemelte: a tervrajzok a történészek számára fontos források, s ezek jelentős része a levéltárakban található, a prímási levéltár pedig ezt idejekorán felismerte. Szólt arról, hogy a kétkötetes kiadvány azt a gazdag gyűjteményt mutatja be, amelyben több mint 2200 tervrajz található a 18-20. századból az Esztergomi Főegyházmegye templomairól, lakó- és egyéb épületeiről.

A tételes leírások egyenként ismertetik a rajzokat, részletesen felsorolva a legfontosabb adatokat.
A katalógus így nem csupán a művészet- és építészettörténeti kutatásokat segíti, hanem a műemléképületek renoválását is, amelynek megkezdéséhez a régi tervek ismerete elengedhetetlen - ismertette.

Van választék

Megjegyezte: a kötetben szerepel többek között a nagyszombati főgimnázium, a pozsonyi érseki bérpalota és a Regnum Marianum templomának terve is, valamint Európa számos országába is kitekint a gyűjtemény, a kronológia pedig a jelenkorig eljut. Csombor Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom megyei levéltárának igazgatója a Lengyel Tiszti Tábor - Ipolyhídvég, 1939-1944 című kiadványról elmondta: a kötet az Ipolyhídvégen 1939 és 1944 között internált lengyel tisztek által lengyel nyelven írt tábori napló hasonmás kiadása és fordítása, amely krónikaszerűen írja le a táborban folyó eseményeket.

Utalt arra, hogy a kötetnek különösen értékes az a része, amely megadja az internáltak névsorát. A forráskiadvány jelentőségét az adja, hogy a második világháború alatt Magyarországra menekült és oltalmat nyert lengyelek történetét az ipolyhídvégi tábor életén keresztül mutatja be, s ez eddig szinte teljesen ismeretlen volt.
A levéltár-igazgató rámutatott: a táborparancsnokok többsége bajtársként kezelte a lengyel menekülteket, csak egy volt közülük, aki hadifoglyoknak tekintette őket. A falu lakói szeretettel fogadták a lengyel katonákat, az egyházi ünnepeket időnként együtt ünnepelték meg, és a magyar nők egy része még mosott is rájuk.

A prímási levéltár Magyarország legnagyobb egyházi levéltára. Jelentősége elsősorban abban áll, hogy az esztergomi érsekek iratait is őrzi, ők pedig Magyarország prímásaiként a hazai egyházi hierarchia csúcsán állnak. Ők koronázták a magyar uralkodókat, de főkancellárként és a királyi tanács tagjaként, sőt bizonyos időszakokban helytartóként, az ország világi kormányzatában és belpolitikai életében is meghatározó szerepet játszottak. A levéltár emiatt igen értékes kormányzat-, politika-, művészet-, gazdaság- és helytörténeti forrásokat őriz. Az eseményen megjelent Konrad Sutarski, az Magyarországi Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat korábbi elnöke is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com