Erdőterület gyulladt ki Balatongyörök közelében

Mintegy hathektáros területen ütött ki tűz Balatongyörök közelében, ahol erdei aljnövényzet, kivágott fenyők és facsemeték kaptak lángra - közölte honlapján szerdán a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

tuzFarkas Diána szóvivő az MTI kérdésére elmondta: a délelőtt keletkezett tűz nagyobb részét megfékezték, de még mintegy két és fél hektáros területen délután is oltottak. A munkálatokat az erős szél nehezíti.

A helyszínre a keszthelyi tűzoltók három gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval, a marcali és a badacsonytomaji hivatásos tűzoltók egy-egy gépjárműfecskendővel, a zalaegerszegi és a nagykanizsai tűzoltók pedig egy-egy vízszállítóval vonultak ki. A tűz oltásába bekapcsolódtak a balatongyöröki és a balatonberényi önkéntes tűzoltók is.

MTI

Hozzászólások

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

http://ujhazak.com