Érkeznek a felajánlások a koraszülöttek javára

Folyamatosan érkeznek a felajánlások a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek idei kedvezményezettje a 30 éve működő Peter Cerny Alapítvány - mondta el Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója az MTI-nek pénteken. Hozzátette, hogy az adományvonalon keresztül már több mint 15 millió forintot ajánlottak fel.Kiemelte, hogy már nyolcadik alkalommal szervezik meg a jótékonysági kampányt és minden évben azt tapasztalják, hogy a kispénzű nyugdíjasoktól a milliárdos árbevételű cégekig mindenki igyekszik a lehetőségeihez mérten támogatni a közmédia által felkarolt szervezeteket és az általuk képviselt, segítségre érdemes társadalmi csoportokat. Mint mondta, a műsor fennállása óta olyan szervezeteket támogatnak, akik tevékenységükkel az egész országban, esetenként még a határon túli magyarok körében is jelen vannak.

    
Hangsúlyozta: a közmédia kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, a Jónak lenni jó!

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

című műsor és a hozzá kapcsolódó kampány pedig az elmúlt hét évben bebizonyította, hogy egy-egy jó ügy érdekében örömmel fognak össze az emberek és a cégek. Felidézte, hogy a Jónak lenni jó! 2012-ben indult, akkor a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára mintegy 100 millió forintot gyűjtöttek össze. 2013-ban a Katolikus Karitászt, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet, 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot, 2016-ban a Magyar Református Szeretetszolgálatot, 2017-ben a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, tavaly pedig az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőket támogatták.
    

Hozzátette, hogy egyre több felajánlás érkezik a műsor készítőihez. Az érdeklődők a https://mediaklikk.hu/musor/jonaklennijo/# oldalon tekinthetik meg azokat a felajánlásokat, amelyeket fix áron lehet megvásárolni és azokat a tárgyakat is, amelyekre a kampány záró napján, december 15-én egész nap lehet majd licitálni. Hangsúlyozta, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra a kezdetek óta segíti a Jónak lenni jó! kampányt egy-egy felajánlással, de vannak "visszatérő" sportolók, művészek és magánemberek, akik évről évre egy-egy különleges felajánlással járulnak hozzá a kampány sikeréhez. Megjegyezte, hogy mindezek mellett idén is számítanak a nagyobb cégek felajánlásaira.
    

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy az adományvonalon keresztül már több mint 15 millió forint gyűlt össze. A felajánlásokat továbbra is várják: a 13600-as számon a 04-es mellék megadásával vagy a 13600-as számra a 04-es kóddal küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a koraszülöttek mentését és szállítását 1989 óta végző Peter Cerny Alapítványt.     A csatornaigazgató jelezte, hogy december 15-én a közmédia szinte összes televíziós és rádiós csatornája bekapcsolódik valamilyen formában a Jónak lenni jó! jótékonysági kampányba.
    

Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a jótékonysági akcióban összegyűlő összegből mindenképpen szeretnének vásárolni egy speciális, magasfrekvenciás lélegeztetőgépet, amelyet a kritikus állapotban lévő koraszülött babáknál lehet alkalmazni. Ilyen eszköz a kórházakban már működik, de a mentőkocsikban is szükség volna rá. Ezzel az orvosi eszközzel a mentőautó lényegében egy mozgó intenzív osztályként működhetne.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com