Erzsébetvárosi Fidesz: Niedermüller Péter lebukott, baloldali kifizetőhelyként működtethették az önkormányzatot

Niedermülller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) VII. kerületi polgármester lebukott: baloldali, "mondhatni családi kifizetőhelyként üzemeltethették" Erzsébetváros önkormányzatát éveken keresztül - mondta Benedek Zsolt, a Fidesz-KDNP erzsébetvárosi frakciójának vezetője, polgármesterjelölt csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.A kormánypárti politikus arról beszélt, a hét elején "bődületes korrupciós ügy" robbant ki Niedermüller Péter és az erzsébetvárosi "dollárbaloldal" körül. Az eddig információk alapján Niedermüller Péter közel negyvenmillió forintos megbízási szerződést kötött egy olyan céggel, amely "ezer szállal köthető" a vejéhez, a volt szabad demokrata államtitkárhoz, Horn Gáborhoz - közölte.
   

Benedek Zsolt azt mondta: információk szerint a cég "a polgármester személyes vezető profiljának kialakítására" kapta a megbízást.

A cég vezetője 2011 és 2019 között Hann Péter volt, aki Horn Gábor barátja, és ebből a cégből egyenes útja vezetett a Republikon Intézethez - jegyezte meg. A politikus kijelentette: egyértelműen látható, hogy az erzsébetvárosiak negyvenmillió forintja egy, a Niederemüller Péter vejéhez köthető céghez vándorolt.
    

A dolgot súlyosbítja, hogy koronavírus-járvány időszakában is felvette az érintett üzleti kör a megbízási díját - tette hozzá. Benedek Zsolt szerint "az erzsébetvárosi dollárbaloldaltól" nem idegen a pazarlás, ugyanis "rekordnagyságú", közel húsz fős kommunikációs stábot tart fenn Niedermüller Péter. Továbbá jutott pénz az önkormányzati cég vezetők milliós fizetéseire és jutalmaira is, eközben pedig Erzsébetvárosban kosz, rendetlenség és forgalmi káosz uralkodik - mondta.
    

Benedek Zsolt azt mondta, Niedermüller Péter ahelyett, hogy a kerület problémáira próbálna megoldást találni, "gyanús szerződéseket köt a veje üzleti köréhez tartozó cégekkel". Közölte: felszólítják Niedermüller Pétert, hogy tisztázza, miért fizettek az erzsébetvárosiak pénzéből közel negyvenmillió forintot a "polgármester személyes vezetői profiljának kialakítására"; valamint nyilatkozzon arról, hogy egyéb rokona áll, vagy állt-e szerződéses viszonyban a VII. kerületi önkormányzattal, vagy annak bármelyik cégével.
    

Továbbá arra szólítanak fel, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a tanácsadói szerződéshez köthető valamennyi anyagot, amelyet a cég az önkormányzat részére átadott, ugyanis ebből - mint Benedek Zsolt mondta - kiderülhet, hogy "kamu megbízásokról" volt-e szó.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com