Európa-szerte betöréseket elkövető román bűnbandát lepleztek le Zalaegerszegen

Európa több országában is az áruházak falát megbontva nagy értékű műszaki cikkeket zsákmányolt az a négy román férfi, akit a zalai rendőrök lepleztek le nemzetközi együttműködésben.A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK) csütörtöki sajtótájékoztatóján Vincze Martin, a főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársa felidézte, hogy 2021 októberében egy zalaegerszegi műszaki áruházból jeleztek betörést, amelynek során az épület hátsó falát megbontva jutottak be az elkövetők. Az üzletből és annak raktárából mobiltelefonokat, tableteket, okosórákat és fejhallgatókat vittek el mintegy 38 millió forint értékben, ezért jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt indítottak nyomozást.
    

Szigeti Zsolt, a nyomozócsoport tagja kifejtette: kiderült, hogy az elkövetők a betöréshez használt eszközöket két nappal korábban egy siófoki barkácsáruházban vásárolták, felvétel készült róluk és az autójukról is. Ennek nyomán arra is fény derült, hogy az elkövetők a vásárlás napján érkeztek Ausztriából Magyarországra egy osztrák és egy lengyel rendszámú autóval, Siófokon foglaltak szállást, és innen indultak Zalaegerszegre, hogy feltérképezzék a zalai betörés helyszínét.
    

Arról is készültek felvételek, hogy a zalaegerszegi zsákmány megszerzése után Románia felé hagyták el az országot. A zalai rendőrök több európai ország hatóságaival is felvették a kapcsolatot, így azonosítottak négy román állampolgárt, aki Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is hasonló betöréseket követett el - részletezte Szigeti Zsolt.
    

Karmazsinné Srágli Izabella, a ZVRFK bűnügyi osztályának munkatársa elmondta: az azonosítást követően tavaly áprilisban Hágában tartottak találkozót a magyar, a román és a többi érintett ország bűnügyi hatóságainak munkatársai. Együttműködésüknek köszönhetően december 6-án, európai nyomozási határozat alapján a zalai rendőrök részvételével Romániában, a helyi rendőrséggel közösen több helyszínen tartott rajtaütés során elfogták a négy gyanúsítottat.
    

Hozzátette, mobiltelefonokat, számítógépeket, adathordozókat és a Zalában használt ruházatukat is lefoglalták. Két embert gyanúsítottként, kettőt pedig tanúként hallgattak ki, de mind a négy ember Romániában szabadlábon védekezhet az ellene folyó eljárásban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com