Európai Datalogic központ épül Balatonbogláron

Az olasz tulajdonú Datalogic több milliárd forintos beruházásában új, mintegy 8 ezer négyzetméteres elektronikai üzemcsarnok épül májusig Balatonbogláron, ahol vonalkód-leolvasókat és ipari szenzorokat fognak gyártani, majd a komplexumot tovább bővítik, mivel a tervek szerint az lesz a multinacionális cég európai termelési központja.

datalogic

Erről Mészáros Miklós (Fidesz-KDNP), Balatonboglár polgármestere nyilatkozott a Balaton régió rádiójának, a Part FM-nek kedd este.
A polgármester a rádióinterjúban elmondta, hogy első lépésben mintegy 100-150 munkahely létesülhet Balatonbogláron, amelyet elsősorban a Fonyódról áttelepülő üzem dolgozóival töltenek fel. A fonyódi egység kinőtte már az ottani lehetőségeket.
A tervek szerint a balatoni városba települ a multinacionális cég európai termelési központja. A megépülő ipari komplexum ötszáz munkahelyet teremt, ami Balatonboglár számára óriási adóbevételt jelent majd, továbbá a település demográfiájában is jelentős változásokat hozhat.

Egész családok betelepülésére számítanak - mondta el a politikus.
A boglári telket a Datalogic magyar leányvállalata vásárolta meg. Az új üzemben várhatóan ősztől indul a termelés.
A befektetők folyamatosan tárgyalnak a városvezetéssel, egyrészt egy újabb telekvásárlásról, másrészt mert a településrendezési tervet mindig hozzá kell igazítani az igényeikhez. A város még rendelkezik eladó ipari területtel a Tesco környékén, és arra számít, hogy a cég alvállalkozói további területekre tartanak majd igényt - tette hozzá Mészáros Miklós.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com