Európai Néppárt nyerte a választásokat

eppA jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú pártokat tömörítő Európai Néppárté (EPP) lesz a legerősebb frakció az Európai Parlamentben a vasárnap késő este Brüsszelben közzétett előrejelzés szerint.

Az EPP - mint az előrejelzésből kitűnt - az EP-választásokon a szavazatok 28,1 százalékát kapta, és ennek nyomán 211 mandátummal rendelkezik majd a 751 fős EP-ben. A néppártiak 2009-ben még 35,77 százalékos szavazatarányt értek el, ahhoz képest tehát most tetemes a veszteségük, de így is az élen maradtak.
Az Európai Szocialisták Pártja az előrejelzés szerint a voksok 25,7 százalékával 193 mandátumhoz jutott az új parlamentben.
Ezzel a választási eredménnyel egyelőre nyitott maradt az a kérdés, hogy ki lehet az Európai Bizottság következő elnöke, de mindenképpen megnőttek a néppárti Jean-Claude Juncker esélyei.
A harmadik legnagyobb erőt a liberálisok alkotják, akik 9,85 százalékos szavazataránnyal 74 mandátumot szereztek. A negyedik helyen 7,72 százalékkal, 58 mandátummal a zöldek, az ötödiken pedig 6,26 százalékkal, 47 mandátummal a radikális baloldaliak végeztek.
A konzervatívok 5,19 százalékkal 39 helyet, a Szabadság és Demokrácia Európája nevű frakció pedig 4,39 százalékkal 33 helyet szerzett az Európai Parlamentben. A független EP-képviselők száma 40, azon újonnan megválasztott képviselőké pedig, akiknek a pártja egyetlen frakció pártcsaládjához sem tartozik, 56 lesz.
Az első gyorsmérleg alapján - és nem teljesen egyöntetű besorolási kritériumrendszer szerint - az erőteljesen jobboldalinak minősíthető pártok összesen 18 százalékos szavazatarányt értek el. Ezen az eredményen belül súlyában kiemelkedik a francia Nemzeti Front 25 százalékos eredménye.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com