Ez a Balaton nem az a Balaton

Létezik hazánkban Magyarországon egy olyan település, amelyet Balatonnak neveznek, ezt azonban még biztosan nem láttátok.

Balaton község Heves megyében található, ahol 1073 ember él. Még, ha honlapját feltörték is, ennek ellenére az internet világában azért még rá lehet találni a Bélapátfalvai járáshoz közel lévő Balaton nevezetű településre.

balaton3

Balaton életéből néhány mozzanatot szeretnénk bemutatni. Például azt az utat, amely a kerékpározás szerelmeseinek felejthetetlen élmény lehet és a helyiek ezt használják.

Kossuth utca



A Petőfi Sándor utcában, az utca végén téglákat, lim-lomokat hagytak hátra az emberek. A földúton, ha még lejjebb haladunk, akkor találkozhatunk még egy-két túrázási lehetősséggel is a Google autójával ellentétben.



A Gugli sofőr be sem ment a Béke utcára, pedig a név nagyon fontos nevet képvisel minden ember számára!



Egyet meg kell adni, hogy a Sport utcán szinte mindig zavartalanul kocoghatnánk.



Egy zöld tetős ház mellett a Szent Márton Templomot láthatjuk, amely 1775-ben épült.



Forrás: alfahir

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com