Ezek az útlezárások lesznek a Pride miatt

Szombat délután rendezik meg a Pride-ot a fővárosban. A demonstráció miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján az I., V. és VI. kerületében. Számos helyen tilos parkolni, délután pedig több forgalmas utat és teret is le fognak zárnak. Érdemes nyomon követni a korlátozásokat, ha nem akarják a kocsijukban tölteni a szombat délutánjukat.

011pride_MG_6852w

Ma rendezik meg a Pride-ot, ami a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség felvonulása. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján ara figyelmeztet, hogy a demonstráció miatt délután fél 3-tól este 9-ig útlezárásokra kell számítani többek közt az Andrássy úton, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező és a Dalszínház utcában, a Lázár utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a József Attila utcában, valamint az Erzsébet, az Ybl Miklós és a Széchenyi téren.

Lezárás várható még a Nádor utcában, a Fő utcában, az Alagút utcában, a Lánchíd utcában, a Hadnagy utcában, a Váralja utcában, a Várkert rakparton, a Krisztina körúton, az Attila úton, a Dózsa György téren, a Hegyalja úton és a BAH-csomópontnál is, ugyanis ezen a vonalon fog végigmenni a tömeg.

dscf0460
A lezárások a gépjárművek mellett a gyalogosforgalmat is érinteni fogják. A lakók is csak érvényes lakcímkártya, illetve személyi igazolvány felmutatásával mehetnek majd be a lezárt területekre - közölte a BRFK. Este 7 óráig nem lehet parkolni például az Oktogon egyes szervizútjain, az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező, a Hajós és a Dalszínház utca egyes szakaszain. Szintén tilos lesz megállni a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Anker köz és a Révay utca között, a József Attila utcában, a Hercegprímás, a Sas, az Október 6. és a Nádor utca egyes szakaszain. Ezen felül nem lehet majd megállni az Erzsébet és a József nádor téren, körben a Széchenyi téren, az MTA előtti parkolóban, az Id. Antall József rakpart és az Apáczai Csere János utca egy szakaszán sem.

A sor ezzel azonban nem ért véget. Éjfélig tilos megállni a Lánchíd utca mindkét oldalán, a Lánchíd melletti parkolóban, a Dózsa György és az Ybl Miklós téren, a Várkert rakpart mindkét oldalán, továbbá a Hadnagy utcában a Rácz Fürdő előtti parkolóban is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a fővárosban a felvonulás miatt ma már kora délutántól számos változás lesz a közlekedésben. Rövidített, vagy más útvonalon közlekedik majd az 5-ös, a 9-es, a 15-ös, a 17-es, a 86-os, a 105-ös, a 115-ös és a 178-as autóbusz, a 70-es és a 78-as trolibusz, valamint néhány órára a 16-os busz és a Budavári Sikló is leáll. Az 1-es metró pedig megállás nélkül halad majd át délután a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomáson.

A BKK arra kéri az autósokat, hogy ha valaki a belvárosba igyekszik, ha teheti, inkább szálljon át a közösségi közlekedési járatok valamelyikére. A tömegközlekedőket pedig arra figyelmezteti, hogy lehetőség szerint a kötöttpályás járatokat vegyék igénybe (a 2-es, a 3-as vagy a 4-es metróvonalat valamelyikét). A BKK a Facebook-oldalán és a BKK Info felületén is folyamatosan friss é pontos információkat fog adni a forgalomkorlátozásokról a rendezvény ideje alatt.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com