Ezentúl bizonyítani kell a végzettséget, csak akkor dolgozhat valaki a szakmájában

Ezentúl csak az léphet munkába, aki bizonyítani tudja végzettségét, képzettségét.

Professions Professions

2016. január 1-től egy munkavállaló bejelentéséhez ezekre az új adatokra van szükség: fel kell tüntetni a dolgozó végzettségét, szakképzettségét, szakképesítését, valamint az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény nevét és az okiratszámát is.

Kötelező jelleggel mindenkinek fel kell tudnia ezt mutatni, aki szakmájában szeretne elhelyezkedni.

Ezért várható lesz, hogy a bérszámfejtők megpróbálják majd valahogy kikerülni az új szabályt.
Még pedig ebben a formában: a NAV befogadja a „szakképesítéssel nem rendelkezik” szöveget is.

forrás: index.hu

Hozzászólások

Leszállíttatta a lányt, a csomagját meg elvitte az embertelen buszsofőr

Leszállíttatta a lányt, a csomagját meg elvitte az embertelen buszsofőr

A Budapest-Eger buszjárat egyik sofőrje elképesztő módon megszívatott egy fiatal lányt.

Fiatal mentős fizette ki kirabolt betege helyett a vonatjegyet

Fiatal mentős fizette ki kirabolt betege helyett a vonatjegyet

Emberségről szóló megható történet került fel az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalára.

Kukacos mákos tésztát adtak az iskolai menzán Dunakeszin – videó

Kukacos mákos tésztát adtak az iskolai menzán Dunakeszin – videó

A dunakeszi iskolába járó diák levideózta, ahogy a kukacok mozognak a mákostésztán.

Zseniális hirdetésben akar megszabadulni régi Passatjától egy férfi

Zseniális hirdetésben akar megszabadulni régi Passatjától egy férfi

Az év autóhirdetésének is nevezték a nem mindennapi kreatív szöveget.

Kamuhívással verte át a mentősöket a nő, akihez még mentőhelikoptert is küldtek

Kamuhívással verte át a mentősöket a nő, akihez még mentőhelikoptert is küldtek

A mentősök egyszerűen nem akarták elhinni, hogy a nő csak szórakozott velük.

Mészáros Lőrinc fotójával hirdetve keresnek gázszerelőt

Mészáros Lőrinc fotójával hirdetve keresnek gázszerelőt

Igazán eredeti hirdetést adtak fel egy szombathelyi falragaszon a napokban.

Dr. Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke kijelentette, hogy neki 7,5 milliárd rokona van, mert hívő ember. Így őt nem lehet azzal vádolni, hogy közeli rokonainak megy az állami pénz, mert tisztázni kell a rokon fogalmát.

Matolcsy hívő ember és 7,5 milliárd rokona él a földön, legalábbis a korrupció gyanús dolgokkal kapcsolatban ezzel védekezett, mely a családját és kapcsolatait érte.

Nem engedték be a lakók az eszméletlen nőhöz érkező mentősöket a házba

Nem engedték be a lakók az eszméletlen nőhöz érkező mentősöket a házba

A mentősök osztották meg a történetet, hogy felhívják a figyelmet, hogy mindez akár életeket veszélyeztethet.

Kutyájával együtt vitték be a pesti férfit a mentősök a kórházba

Kutyájával együtt vitték be a pesti férfit a mentősök a kórházba

Budapesten egy összeesett férfihez hívták ki a Csillaghegyi mentőegységet, akivel ott volt a kutyája is.

Újszászi idősotthon lakóinak rappelő videója tarol a neten

Újszászi idősotthon lakóinak rappelő videója tarol a neten

Az idősotthon lakói az életükről rappelnek és énekelnek humorosan és őszintén.

http://ujhazak.com