Farkas Örs: a fegyelmezett védekezésnek köszönhetően sikerült ellaposítani a járvány terjedésének görbéjét Magyarországon

A fegyelmezett védekezésnek köszönhetően sikerült ellaposítani a koronavírus-járvány terjedésének görbéjét Magyarországon - közölte Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.Hozzátette: az emberek betartották a korlátozó és szigorító döntéseket, de fegyelmezettségük némileg romlott az elmúlt hétvégén, főként a fővárosban és környékén. A szóvivő azt mondta, a várakozásokhoz képest jobban alakultak a járvány megjelenése óta történtek. Más európai uniós országokhoz képest Magyarországra később ért el a járvány, ennek köszönhetően a térség és az Európai Unió adataihoz viszonyítva  is nagyon alacsony a 100 ezer főre jutó megbetegedések száma - közölte, megjegyezve, mindez annak tudható be, hogy időben születtek olyan korlátozó és szigorító döntések, amelyek csökkentették a személyes találkozások számát.   


Farkas Örs hangsúlyozta: az egész világ nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a koronavírus okozta egészségügyi világjárványból kifolyólag kialakult egy gazdasági válság is. Nehéz helyzet a mostani, mert a világot sújtó járvány és a következményeként kialakult gazdasági nehézségek egyidejű kezelése összetett feladat - mondta a szóvivő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com