Farkas Örs: a főpolgármester nem készítette fel a fővárosi idősgondozást a járványra

A kormány már a koronavírus-járvány előtt meghozott bizonyos intézkedéseket, hogy mérsékelje a terjedést, valamint az idősek védelmében, ezzel szemben Karácsony Gergely főpolgármester nem készítette fel a helyi idősgondozást - mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Farkas Örs szerint miközben a Pesti úti idősotthon gócponttá vált, lassan az összes ilyen fővárosi intézménynél ez a helyzet. Ma már az ilyen intézményekben élő emberek közül minden tizedik igazoltan fertőzött - fűzte hozzá.

    
Kifejtette, hogy 59 ezer körül van azoknak az embereknek a száma, akik ilyen intézményben élnek, közülük nagyjából 4 ezren laknak valamelyik fővárosi kezelésű otthonban. Az utóbbiak tíz százaléka fertőzött, miközben a nem a fővárosi önkormányzat által fenntartott otthonokban élőknek a fertőzöttsége nem éri el az egy százalékot.
   

A szóvivő szomorúnak nevezte azt is, hogy a Magyarországon a koronavírus-járványban meghaltak közül minden hatodik egy fővárosi fenntartású idősotthonból kerül ki. "Ez oda vezethető vissza, hogy sok apró hiányosság mellett a főváros ezt a típusú felkészítést nem végezte el, az intézményrendszer nem állt készen arra, hogy egy ilyen helyzetet kezeljen" - fogalmazott Farkas Örs.
    

Hozzátette, többféle vizsgálat is folyik, hogy a hiányosságokat feltárják, de szerinte az egyik legsúlyosabb az orvosi felügyelet hiánya volt. A felelősség érinti az intézmények vezetőit, a fenntartót, vagyis a fővárosi önkormányzatot és Karácsony Gergelyt, aki továbbra is halogatja a döntéseket és a kormányra mutogat - jelentette ki Farkas Örs.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com