Farkas Örs: a különleges jogrend visszavonása a baloldal hiteltelenségét bizonyítja

Az Országgyűlés kedden visszavonhatja a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet, ami "ékes példája" a baloldal hiteltelenségének - mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A szóvivő elmondta, a különleges jogrend bevezetésekor a baloldali pártok azzal hitegették a hazai és a nemzetközi közvéleményt, hogy egy diktatórikus eszközről van szó, az ellenzéki képviselőket be fogják börtönözni, az ellenzéki sajtónak pedig "befellegzett".

   
"Ezeknek a politikai akcióknak - mert nincsen másról itt szó - az volt a célja, hogy hiteltelenné tegyék akár a kormányzati munkát, akár az egészségügyi munkát, és azoknak a szakembereknek a munkáját, akik egyébként éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy Magyarország a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát sikerrel zárhassa" - fogalmazott a szóvivő.
    

Hozzátette, amikor ez nem sikerül, akkor a baloldali pártok a nemzetközi közvéleményhez, illetve a politikához fordultak, és ott próbáltak meg olyan hangulatot kelteni, mintha Magyarország valami "elképesztő diktatórikus eszközt használna". Pedig a magyar kormány pontosan olyan eszközöket használt, mint más nyugat-európai országok - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com