Fazekas Sándor: a vidéki adófizetőknek is jár a korszerű vízellátás

A vidéki adófizetőknek is jár a korszerű vízellátás - mondta a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Karcagon, a városban és a térségében kezdődő vízminőség-javító fejlesztések projektindító rendezvényén.

baFazekas Sándor hozzátette: a fejlesztések részben saját adóforintjaikból valósulnak meg, ezért a vidéken élők is megérdemlik azokat a vízminőség-javító fejlesztéseket, amelyek egyike itt és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város térségében valósul meg.

Kiemelte: a Karcag mellett Kenderesen és a közigazgatásilag utóbbi városhoz tartozó Bánhalmán megvalósuló beruházás a szolgáltatás biztonságán túl annak színvonalát is javítja majd. Fontosnak nevezte az országszerte zajló építkezések és munkahelyteremtő fejlesztések mellett a háttér-infrastruktúra megújítását is.

Aláhúzta: a Karcagon és környékén induló vízminőség-javító programhoz hasonló fejlesztések terheit önerőből képtelenek lennének vállalni az önkormányzatok. Ezt felismerve biztosított pályázati támogatást e célra a kormány a Környezet és Energia Operatív Program, valamint az Önerő Alap forrásaiból. Ennek köszönhetően a helyhatóságoknak nem kerül pénzébe a program – tette hozzá a tárcavezető.

Fazekas Sándor a 2007 óta tervezett, most induló és várhatóan 2015 tavaszára befejeződő karcagi projekt részleteiről szólva aláhúzta: fontos része az arzénmentesítés is.

A kivitelezők emellett elvégzik a víztorony felújítását, a víztározók rendbetételét és az érintett utak rekonstrukcióját is. Jelezte: a vízellátás biztonságának és minőségének fejlesztésével a beruházás a városba települő vállalkozások számára is kedvezőbb körülményeket teremt.

Dobos László polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a mintegy nettó 603 millió forintba kerülő munkálatokhoz több mint 491 millió forint pályázati támogatást nyertek, míg a hiányzó összeget az önerő alap biztosította. Ebből a pénzből Karcagnak mintegy 377 millió forint jut, míg Kenderesen 152 millió forintból fejlesztik a vízkezelési technológiát és bővítik a helyi vízbázist a meglévő kút felújításával. Bánhalmán mintegy 74 millió forintot fordítanak hasonló célokra.

Az eseményen a miniszter ünnepélyesen átadta a Karcag teljes, 6,2 milliárd forintot meghaladó hitelállományának állami átvállalását igazoló bizonyságlevelet. Rámutatott: a város adósságkonszolidációja mellett további 12 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a településre az elmúlt négy évben. Ebből egyebek mellett ipari park létesült, épületfelújítások és kórházfejlesztés történt, valamint infrastrukturális beruházások valósultak meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com