Fegyházbüntetésre ítélt két embercsempészt az Ózdi Járásbíróság

Társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt hat év fegyházbüntetésre ítélt és Magyarország területéről tíz évre kiutasított az Ózdi Járásbíróság két embercsempészt - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a két külföldi állampolgár kilenc Németországba illegálisan bevándorolni szándékozó külföldi férfit csempészett Magyarországon keresztül.Az első- és a másodrendű vádlott tavaly júniusban külön gépjárművel közlekedett Eger felé az M5-ös autópályán, a kilenc külföldi állampolgár az elsőrendű vádlottal utazott.
   

Eger belterületén a helyi rendőrök ellenőrizni akarták az egyik gépjárművet, azonban a sofőr nagy sebességgel továbbhajtott az észak-keleti határszakasz irányába. A járőrök a Csernely és Farkaslyuk közötti útszakaszig üldözték a két embercsempészt, ahol az elsőrendű vádlott az úttest szélén lévő bozótos területre hajtott és elszaladt, azonban rövid menekülést követően visszatért a helyszínre, ahol elfogták.
    

A közlemény szerint a másodrendű vádlott egy ideig Ózd irányába haladt, majd autójával egy füves-bokros területre sodródott, és a járműből kiugorva próbálta kivonni magát az ellenőrzés alól, azonban a járőrök őt is elfogták. A csempészett emberek közül ketten 11 ezer, illetve 12 ezer eurót fizettek egy embercsempész-hálózatnak a célállomásig történő eljuttatásért.
    

A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, a kiszabott szabadságvesztésből az embercsempészek nem bocsáthatók feltételes szabadságra - írták. A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terheltek büntetlen előélete mellett a beismerő vallomásukat és megbánó magatartásukat, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a társtettesi elkövetést és a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát - közölte a törvényszék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com