Fejlesztik a kerékpárutat Tiszafürednél

A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos vasárnap az MTI-vel, miután ellátogatott a tiszafüredi Decathlon tavi napokra.

Révész Máriusz tájékoztatása szerint a beruházás magában foglalja a Tisza-híd konzolos kiegészítését, és két kisebb híd megépítését.

80708-tiszato1

Ezzel a fejlesztéssel 65 kilométeres szakaszon a Tisza-tavat teljesen körbe lehet kerékpározni, biztonságos módon, a forgalomtól teljesen elzárt körülmények között - mondta.

A városvezetés gondos előrelátásának köszönhetően már kész tervek vannak a kerékpárút megépítésére, a közbeszerzést követően rögtön indulhat a beruházás - tette hozzá Révész Máriusz.

A Decathlon tavi napokat szombat-vasárnap tartják Tiszafüreden, célja a Tisza-tó bemutatása. A fesztiválba integrált Tisza-tó expo keretében bemutatkoznak a környező települések és a Hortobágyi Nemzeti Park is.

MTI

Hozzászólások

Leszállíttatta a lányt, a csomagját meg elvitte az embertelen buszsofőr

Leszállíttatta a lányt, a csomagját meg elvitte az embertelen buszsofőr

A Budapest-Eger buszjárat egyik sofőrje elképesztő módon megszívatott egy fiatal lányt.

Fiatal mentős fizette ki kirabolt betege helyett a vonatjegyet

Fiatal mentős fizette ki kirabolt betege helyett a vonatjegyet

Emberségről szóló megható történet került fel az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalára.

Kukacos mákos tésztát adtak az iskolai menzán Dunakeszin – videó

Kukacos mákos tésztát adtak az iskolai menzán Dunakeszin – videó

A dunakeszi iskolába járó diák levideózta, ahogy a kukacok mozognak a mákostésztán.

Zseniális hirdetésben akar megszabadulni régi Passatjától egy férfi

Zseniális hirdetésben akar megszabadulni régi Passatjától egy férfi

Az év autóhirdetésének is nevezték a nem mindennapi kreatív szöveget.

Kamuhívással verte át a mentősöket a nő, akihez még mentőhelikoptert is küldtek

Kamuhívással verte át a mentősöket a nő, akihez még mentőhelikoptert is küldtek

A mentősök egyszerűen nem akarták elhinni, hogy a nő csak szórakozott velük.

Mészáros Lőrinc fotójával hirdetve keresnek gázszerelőt

Mészáros Lőrinc fotójával hirdetve keresnek gázszerelőt

Igazán eredeti hirdetést adtak fel egy szombathelyi falragaszon a napokban.

Dr. Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke kijelentette, hogy neki 7,5 milliárd rokona van, mert hívő ember. Így őt nem lehet azzal vádolni, hogy közeli rokonainak megy az állami pénz, mert tisztázni kell a rokon fogalmát.

Matolcsy hívő ember és 7,5 milliárd rokona él a földön, legalábbis a korrupció gyanús dolgokkal kapcsolatban ezzel védekezett, mely a családját és kapcsolatait érte.

Nem engedték be a lakók az eszméletlen nőhöz érkező mentősöket a házba

Nem engedték be a lakók az eszméletlen nőhöz érkező mentősöket a házba

A mentősök osztották meg a történetet, hogy felhívják a figyelmet, hogy mindez akár életeket veszélyeztethet.

Kutyájával együtt vitték be a pesti férfit a mentősök a kórházba

Kutyájával együtt vitték be a pesti férfit a mentősök a kórházba

Budapesten egy összeesett férfihez hívták ki a Csillaghegyi mentőegységet, akivel ott volt a kutyája is.

Újszászi idősotthon lakóinak rappelő videója tarol a neten

Újszászi idősotthon lakóinak rappelő videója tarol a neten

Az idősotthon lakói az életükről rappelnek és énekelnek humorosan és őszintén.

http://ujhazak.com