Fekete autóba akartak becsalni egy gyereket Győrben

Győrben, a napokban egy ismeretlen férfi akart autójába csalni egy 4. osztályos gyereket, akinek még édességet is ígért. Szerencsére a gyerek ellenállt, otthon pedig az egész történetet elmesélte a szüleinek.

Az esetet a helyi polgárőr egyesület osztotta meg a Facebookon, miután a család értesítette a történtekről.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az esetet a rendőrségen is bejelentették.

A 4. osztályos gyerek aznap az általános iskolával szembeni buszmegállóban várt, amikor egy fekete autó lehúzódott mellette és a sofőr arra akarta rávenni, hogy szálljon be.

A sofőr azt mondta a gyereknek, hogy az édesanyja küldte, hogy hazavigye. Az autós még édességet is ígért, hogy a gyereket becsábítsa a kocsiba, de ő ellenállt és otthon pedig mindent elmondott.



A szülők azonnal szólta a polgárőrségnek, a rendőrségnek és az iskolát is értesítették. A tanárok minden gyereket figyelmeztettek és az eset óta minden délután polgárőrök járják az iskola környékét. A rendőrségen vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék történt-e bűncselekmény.



A pszichológus szerint a gyerekeket fel kell készíteni az ilyen helyzetekre. Egy jó módszer lehet, ha például megbeszélünk vele egy titkos jelszót, amit megkérdez attól az embertől, aki azt állítja magáról, hogy a szülei küldték.



Forrás: nlcafe.hu, rtl.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com