Feketelista.hu: kevesebb munkaadót bírságoltak meg és csökkent a bírság összege is

Kevesebb munkaadót bírságoltak meg tavaly a munkaügyi ellenőrök, mint egy évvel korábban és a bírság összege is alatta maradt a 2013. évinek - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a munkaügyi ellenőrök tavaly az egy évvel korábbinál 1105-tel kevesebb, 3509 munkaadót sújtottak bírsággal. A bírság összege 526 millió forint volt, ami 142 millió forinttal alatta maradt a 2013.

évinek.

mm

A munkaügyi ellenőrök a múlt évben a 18 048 vizsgált cégnél 13 173 esetben állapítottak meg jogsértést, ez a 73 százalékos arány kicsit rosszabb, mint az egy évvel korábbi - írja a feketelista.hu.

A legtöbb probléma - a kifogásolt esetek több mint 30 százalékánál - a munkaidő-nyilvántartással kapcsolatban merült fel, azonban továbbra is jelentős a bejelentés nélküli foglalkoztatás is.

A munkavédelmi ellenőrzések tavaly több mint 330 000 foglalkoztatottra terjedtek ki, az ellenőrök 16 941 vizsgálat során 85 216 szabálytalanságot tártak fel. Gyakorlatilag munkahelyenként átlagosan öt mulasztást jegyzőkönyveztek - írja a feketelista.hu.

A feketelista.hu felhívja a figyelmet arra, hogy az ipari termelés bővülése hatással van a munkahelyi balesetek számának növekedésére is, különösen az építőiparban, ami ilyen szempontból a legveszélyeztetettebb ágazatnak számít.

A feketelista.hu arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt évben 2013-hoz képest 13 százalékkal nőtt azon munkahelyi balesetek száma, melynek során a dolgozó három napnál hosszabb idő alatt gyógyult. A felvett jegyzőkönyvek szerint 2014-ben összesen 19 661-en szenvedtek a munkahelyükön sérülést, a halálos balesetek száma egy év alatt 75-ről 78-ra emelkedett - írják.

A tájékoztatás szerint a hatóság idén a várható mintegy 100 ezer ellenőrzés legalább 15 százalékát az építőiparra, 10 százalékát a vagyonvédelmi ágazatra irányítja.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hatáskörébe került a munkavédelem és a munkaügy szakmai felügyelete 2015-től, a közvetlen hatósági ellenőrzéseket továbbra is a fővárosi és a megyei kormányhivatalok végzik - tájékoztat a feketelista.hu.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com