Fél évi ebédre fizette be a hajléktalant egy budai bisztró törzsvendége

Megható történetet osztott meg a Margit körúti Lipóti bisztró vezetői a közösségi oldalukon.

Egy törzsvendégük fél évre kifizette egy hajléktalan férfi ebédjét, hogy tudjon gondoskodni róla. A jótevő 110 ezer forintot hagyott ott, amelyből a költségeket fedezni tudják. A hajléktalan férfinak így egész télen meleg ebédet ehet minden nap.



"Ma már ismerjük a bácsit is: Sándornak hívják, sofőr volt, de 13 éve elvesztette az állását, amikor meghalt a főnöke. Azóta az utcán él. Voltak mélyrepülései, de három éve nem iszik. Naponta jár közzuhanyzókba. Teljesen tiszta, ápolt, tök normálisan lehet vele beszélgetni."  -– írják a bejegyzésben.



A bisztró tulajdonosai azt is írták, hogy először kicsit tartottak a dologtól, de azután átgondolták és beleegyeztek.

"És október vége óta nálunk eszik minden nap :)
Mi a tanulság? Egyrészt h mennyire jó fej emberek vannak, akik tényleg önzetlenül segítenek a rászorulókon, hiszen rajtunk kívül senki sem tudja ki az, nem azért csinálja, hogy mindenki lássa, hú én most mennyire jó fej vagyok.
A másik, hogy nem szabad élből elutasítani valakit csak azért mert hajléktalan. Biztos van egy csomó Sándor bácsihoz hasonló ember Budapesten, aki igyekszik rendbe hozni az életét, csak segítségre szorul. És neki jól esik az, hogy valaki támogatja. És tudom, hogy fontos neki az a kis dolog is, amit mi adunk, hogy nem az utcán kap ételt, hanem a bisztróban, ahol úgy érezheti, hogy ő is rendes tagja a közösségnek, hogy befogadják és emberként tekintenek rá." -írták a posztban.

Forrás: propeller.hu, fb.

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com