Felborult tartálykocsi - Átfejtették a benzolt az oldalára borult járműből

Hétfő délutánra sikerült átfejteni a 27 ezer liter benzolt abból a tartálykocsiból, ami vasárnap éjfél előtt borult fel a 86-os számú főút Vas megyei szakaszán, Nádasd közelében - közölte honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A tájékoztatás szerint a százhalombattai tűzoltók öt és fél óra alatt fejtették át a benzolt, a körmendi tűzoltók pedig egy daruval és két csörlővel már megkezdték balesetet szenvedett jármű kerekeire állítását.

Download

Download (1)

Hozzátették: a műszaki mentés és az úttest megtisztítása még órákig tarthat, csak ezután indulhat meg ismét a forgalom.

A tartálykocsi eddig tisztázatlan körülmények között borult fel a főút egy olyan szakaszán, ahol korábban útépítés zajlott és még nincs kiépítve az új padka.

Helyszíni információk szerint a kamion egyik kerekével lecsúszott az útról, a sofőr visszakormányozta a járművet, ám az a szintkülönbségtől és a kormánymozdulattól megbillent, majd felborult.

A tartály, amiben a 27 ezer liternyi benzol volt, nem sérült meg, de az erősen mérgező és robbanásveszélyes anyag miatt a baleset helyszínén elővigyázatosságból előbb száz, majd kétszáz méteres sugarú körben biztonsági zónát alakítottak ki, ahol a tűzoltók is csak vegyvédelmi öltözékben dolgozhattak.

A reggeli órákban ért a helyszínre az a speciális eszköz, amelynek segítségével el tudták kezdeni az anyag átfejtését egy másik tartálykocsiba.

MTI

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com