Feldman Zsolt: meghosszabbította az agrártárca a tanyafejlesztési pályázatot

Meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyafejlesztési pályázatot 2023 júniusáig a vidékfejlesztési program keretében - közölte a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Zsanán.Feldman Zsolt a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete fennállásának 25. évfordulóját ünneplő szakmai konferencián elmondta: továbbra is elérhetővé teszik minden tanyán élő ember számára akár az energetikai, akár a többi elemi infrastrukturális fejlesztést szolgáló lehetőséget, ami a gyakorlatban akár 4 millió forint vissza nem térítendő támogatást is jelenthet.
    

A 2023-ban induló új agrár- és vidékfejlesztési támogatási rendszer tervezésekor a vidéki kistelepülések és tanyás térségek infrastruktúrafejlesztésére, energetikai, turisztikai vagy fejlesztési együttműködéseire 100 milliárdos nagyságrendű forrást állítottak be, ezzel biztosítva, hogy az életszínvonal-emelést, a háttérfejlesztést a következő időszakban is lehessen végezni - hangsúlyozta az államtitkár.
    

Kiemelte: Magyarországon a tanyás térségek hatalmas területet ölelnek fel, főként az Alföldön, ahol nagyon sok egyedülálló, magányos idős ember él, akik számára a szolgáltatások, a gyógyszer- vagy élelmiszerbeszerzések nagyon gyakran csak a falugondnokok közreműködésével érhetők el. Feldman Zsolt elmondta: a kormány számára kiemelten fontos, hogy több száz településen a falugondnokok elkötelezett, odaadó munkával segítséget, törődést és nagyon gyakran társaságot is jelentenek az idős embereknek.
    

A Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületének szervező munkája pedig azért fontos, mert keretet ad, szakmai támogatást nyújt a gondnokságot vállaló embereknek, és ezáltal lényegében hozzájárulnak egy élhetőbb magyar vidék megteremtéséhez - fogalmazott. Az államtitkár emlékeztetett: az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottak a tanyás térségek fejlesztésére. Nemzeti költségvetésből eddig kilenc alkalommal hirdették meg a tanyafejlesztési programot, amelynek révén több mint 13 milliárd forint értékben tudtak 3400 tanya megújításához hozzájárulni.
    

Hangsúlyozta: a nemzeti költségvetésen túl, uniós forrásokból pedig mintegy 8 milliárd forintot fordítottak a víz- és a szennyvízhálózat, az áramellátás vagy éppen az energetikai rendszerek korszerűsítésére, ami élhetőbb tanyákat, jobb életszínvonalat jelent az ott élők számára. Csörszné Zelenák Katalin, a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületének ügyvezetője felidézte: szervezetüket 1997. október 31-én 16 tanya- és falugondnok alakította meg Kelebián. A ma már öt megyét átfogó szervezet működési területén - Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében - 210 településen 309 falu- és tanyaszolgálat működik.
    

Az ügyvezető szerint a falugondnokság hozzájárul a közösség, a helyi társadalom alakításához, fejlesztéséhez, a civil szféra erősítéséhez, illetve az életminőség javításához. Az egyesület 25 éve ezt a munkát generálja, gondozza és segíti - tette hozzá. Csörszné Zelenák Katalin kiemelte: a falu- és tanyagondnoki szolgálat fenntarthatóságához és bővítéséhez az eszközbeszerzés mellett fontos a munka anyagi és erkölcsi elismerésének növelése, a falugondokok képzési és továbbképzési rendszerének újragondolása, valamint a falugondnoki civil szervezetek működésének biztosítása is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com